Egészség

Gyermekanorexia: kis betegek a gyilkos kór markában

Gyerekek az éhhalál szélén, ráadásul önszántukból? A végletekig kiéhezett gyerekek százai kerülnek a kórházakba, miután hónapokon át sanyargatják testüket.
Gyermekanorexia: kis betegek a gyilkos kór markábanEgyre több a testképzavaros gyerek

Életveszélyes állapotban került kórházba Regina. A tízéves kislány akkor már csak 22 kilót nyomott, az azonnali intenzív terápia mentette meg az életét. Regina két hónap alatt 12 kilogrammot veszített súlyából: jóformán halálra koplalta magát. A baj szeptemberben kezdődött, amikor a kislány felsős lett, és az iskolakezdéssel járó feszültségek annyira megviselték, hogy 3 kilót lefogyott.

Gyermekanorexia: kis betegek a gyilkos kór markában– Tetszett, hogy soványabb vagyok, csinosabbnak láttam magamat – emlékezett később Regina.– Gondoltam, ha kevesebbet eszek, gyorsabban le tudok fogyni olyanra, amilyen lenni szeretnék – mondta a kamerák előtt a kislány. Ezzel beindult a lavina. Szinte egyetlen falat ételt sem vett magához, ha csak tehette, tornázott, a szobájában ezresével csinálta a szökdeléseket. Igyekezett kimaradni a közös családi étkezésekből, hogy senkinek se tűnjön föl, miképpen éhezteti magát. A vacsorákat a szobájában összegyűjtötte, aztán meg a kertben ásta el. Az önpusztítás döbbenetes eredménnyel járt. Bár a szülők hamar észrevették, hogy baj van, másfél hónapig orvosról orvosra jártak, mire kiderült, hogy a kislány anorexiás. Hosszas kórházi kezelés után a kislány végre hízni kezdett. Most 34 kiló, ám a teljes gyógyulás még nagyon messze van.

„Ötvenkét kilós, 195 centiméter magas, hosszú fekete hajú lány voltam. Kövér vagyok, mondogattam magamnak. Rendszeresen futottam és úsztam. Sikerült »letornáznom« magam 40 kilóra! De így is kövérnek láttam magam. Éhséget akkor már egyáltalán nem éreztem, de gyakran összeestem, csomókban hullott a hajam, és a nyári meleg ellenére nagyon fáztam. Már egyetlen súlyt sem tudtam felemelni sem kézzel, sem lábbal, húsz perc kerékpározás után pedig összeestem” – emlékezett Anita, a ma már 46 kilósra „kerekedett”, gyógyulófélben lévő anorexiás lány.

Gyógyuló betegek a gyilkos kór „markában”

Dr. Pászthy Bea
Dr. Pászthy Bea
egyetemi docens

Dr. Pászthy Bea naponta találkozik hozzájuk hasonló extrém, sokszor mégis nagyon egy sémán mozgó esetekkel. Az I-es számú Gyermekklinika osztályvezető egyetemi docense szinte már valamennyi trükköt ismeri. Megdöbbentő, miket ki nem találnak, hogy beteges tervük akadályait elhárítsák.

– Több olyan betegem volt – szinte járványszerűen érkeztek –, akik fagyott zöldborsót ettek nyersen, mert egy külföldi anorexiás sztár azt nyilatkozta, hogy ettől fogyott le. Természetesen ez nemcsak ostobaság, de veszélyes is. Nagyon sok gyermek úgy csapja be a szüleit, hogy azt mondja, az iskolában evett, ami persze nem igaz, hiszen a tízóraiját kidobta vagy elajándékozta, és az ebédlő közelébe se ment. Így teljesen elkerülheti a napi étkezéseket. Az anorexiás gyermek és serdülő rengeteg trükköt, manipulációt bevet csak azért, hogy szüleit és a körülötte lévőket becsapva elérje leghőbb célját, a fogyást – kezd bele a szakember. – Kerüli a szülőkkel közös étkezéseket, étkezéssel kapcsolatos rituálékat fejleszt ki, például étkezés előtt túl sokat iszik, hogy ne legyen éhes, kis tányérból eszik, hogy többnek tűnjön, étkezés alatt többször felforrósítja az ételt, hogy lassabban kelljen megennie. Egy főétkezés akár másfél óráig is eltarthat.

Állva fogynak

Egy anorexiás beteg egész napja az evés elkerülése, a kalóriabevitel korlátozása és a kalórialeadást elősegítő intézkedések bűvkörében zajlik. Ilyenek a napi többszöri súlymérés, az alacsony kalóriatartalmú ételek előállítása, az ételek eldugdosása. Pászthy Bea szerint ugyanígy figyelmeztető jel a kalórialeadás túlzásba vitele. – Rengeteg beteg kényszeresen sportol a hatékonyabb fogyás érdekében, vagy titokban ezresével fekvőtámaszokat, felüléseket végez. Az anorexiás beteg rengeteget áll, állva tanul és olvas. Volt egy olyan 12 éves betegem, aki napi 20 órát állt, hogy fogyjon. De olyan is, aki Debrecenig úgy ült az autójuk hátsó ülésén, hogy nem tette le a fenekét, hanem combizomból tartotta magát, csak hogy ledolgozza a fölöslegesnek képzelt kilókat –  sorolja tovább a pszichiáter.

Okok

„Pszichológusok szerint az anorexiás gyerekek, nők nagy része olyan családból származik, ahol magasak velük szemben az elvárások, s teljesítménykényszer nyomása alatt állnak.”

Anorexia nervosa. Az anorexia szó jelentése önmagában: az étvágy elvesztése, helyesen tehát a két szó együtt  jelenti ezt a mentális betegséget. Méghozzá az egyik legveszélyesebbet. Az evészavarok hátterében leginkább családi problémák állnak, ezek felderítése és megoldása nélkül előbb-utóbb ismét lesz miért koplalni. Az orvosok szerint a lelki problémák mellett orvosolni kell a rendszerint már csontvázszerűvé fogyott gyerek testképzavarát is. Ő még akár szondával a testében, infúzióval a karjában is kövérnek látja magát, akinek fogynia kell, miközben mások testsúlyát teljesen reálisan ítéli meg. Kialakulásában személyiségzavar, szociális és biológiai tényezők is szerepet játszhatnak. Pszichológusok szerint az anorexiás gyerekek, nők nagy része olyan családból származik, ahol magasak velük szemben az elvárások, s teljesítménykényszer nyomása alatt állnak. A táplálék elutasítása így egyfajta lázadás. A társadalmi hatás sem elhanyagolható: a média közvetítésével a soványság divattá, követendő példává vált. A biológiai okok között az egyik hipotézis szerint a hipotalamusz működésében beállt zavar is szerepelhet.

Életveszély a világhálóról?

Gyermekanorexia: kis betegek a gyilkos kór markábanA helyzetet ráadásul nehezíti, hogy életveszélyes tanácsokat osztogató honlapok tucatjai árasztották el az internetet. Népszerűségük az elmúlt két években lekörözte a gyermekpornográfiával foglalkozó, a drogokat, a rasszizmust vagy az erőszakos cselekményeket bemutató oldalakat. Az evési zavarokat, anorexiát és bulimiát, a beteg testképet dicsőítő oldalak térnyerése megdöbbentő. Nemcsak terjesztik, de fel is gyorsítják a betegség „progresszióját”, vagyis pillanatok alatt kész betegekké válhatnak azok, akik olvassák. Amit egy táplálkozási zavarral küzdő hosszú idő alatt „kísérletezett ki”, más itt készen megkapja.

A soványság megszállottjai egymásnak praktikus tanácsokkal szolgálnak, kitárgyalják, hogyan lehet csak „látszólag” enni, melyek a legjobb étvágycsökkentő tabletták. „Forogj körbe, egyél tükör előtt, minden evés előtt guggolj 200-szor, hogy felforduljon a gyomrod, ha éhes vagy. Ülj feszesen egyenesen, 10 kalóriával többet égetsz majd el. Ha hányni akarsz, evés előtt és közben igyál sok vizet, hogy jobban csússzon a kaja. Rögtön evés után hányj. Rögtön utána ne moss fogat, mert akkor belemasszírozod a gyomorsavat” – tippek a különböző oldalakról.

A szakemberek szerint a tendencia valóban „gyilkos”, az anorexia ugyanis súlyos pszichiátriai betegség, a halálozási arány messze itt a legmagasabb. A terápiát megnehezíti, hogy az anorexiás betegek elszigetelődnek, elzárkóznak azoktól, akiknek feltűnhetne az evészavaruk, ezért válik számukra ideális eszközzé az internet, ahol arctalanul találhatnak magukhoz hasonló társaságot. De nemcsak megerősítést nyernek virtuális társaiktól, de buzdítást és dicséretet is, például együtt szurkolnak egy 40 kilós, elkeseredett lánynak: „Tarts ki, lemennek azok az utolsó kilók is.” Thinspiration („Fogyihlet”) címszó alatt egyébként kis kedvenceket, idolokat is gyűjtenek, a már-már ijesztő „szépségeket”, sztárokat és modelleket imádják.

Terápia

„Az anorexiás betegek 10 százaléka 10 éven belül meghal.”

Az anorexiás betegek 10 százaléka 10 éven belül meghal. A súlyosan alultáplált betegek általában azok, akik kórházba kerülnek, és testsúlyuk 30-35 százalékkal az ideális testsúly alatt van, azonban gyors feltáplálásuk is szívelégtelenséget okozhat, a táplálást ezért óvatosan kezdik el. Az anorexia terápiája azonban ezzel még messze nem ér véget, az út innen még hosszú, a folyamatos nyomon követés pedig fontos a későbbi visszaesés megelőzése érdekében. Pászthy Bea európai viszonylatban is szinte példátlan gyógyulási eredményeket ér el, az ő praxisában eddig ugyanis egyetlen tragédia sem történt, hatékonysága pedig a nemzetközi mezőny fölött van.  

– Az anorexia esetében a jól felépített, többféle terápiát integráló programok segítik leginkább a beteg gyógyulását. Nálam a család-, a csoport- és az egyéni terápia együttes alkalmazása vált be. A terápia kezdetén a serdülő betegségbelátásának javítása, a gyógyulás iránti elköteleződés elérése a cél, hogy a serdülő – saját gyógyulása érdekében – felelősséget érezzen, s hogy e felett a kontrollt ő gyakorolja a szülők helyett – mondja a pszichiáter. Az I. Gyermekgyógyászati Klinika gyermekpszichiátriai osztályán az elmúlt hat évben körülbelül 550 anorexiás beteget gyógyítottak. Az átlagos terápiás idő 1 év volt. Haláleset nem történt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése