Egészség

Dióval megelőzhető a mellrák?

Sokan csak karácsonykor, vagy legfeljebb süteményben eszünk diót, pedig egy friss kutatás szerint akár a megelőzésre is jó: akár felére csökkentheti a mellrák kialakulásának esélyét.

Megelőzi a mellrákot a dió?A Marshall Egyetem kutatói a kísérleti egereket az anyjukon keresztül már magzati koruktól kezdve egészen felnőttkorukig – emberi méretekre átfordítva napi 5 dekának megfelelő mennyiségű – dióval etették. Az ily módon táplált egereknél nagyjából feleannyi esetben tudtak mellrákot előidézni, illetve azoknál példányoknál, melyeknél rákot mégis kimutatták, a tumorok jóval kisebbek voltak és lassabban növekedtek.

“Különösen nagy eredmény ez, ha figyelembe vesszük azt is, hogy ezeket az egereket genetikailag úgy programozták, hogy minél nagyobb valószínűséggel legyenek rákosak. A rák kockázata tehát egy már meglévő genetikai mutáció esetén is csökkenthető – magyarázta Elaine Hardman, a kutatás vezetője. “Az eredmények azt mutatják, hogy a rendszeres diófogyasztás része lehet az egészséges táplálkozásnak és segíthet csökkenteni a rák kockázatát a jövő generációi számára” – tette hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top