Egészség

“Míg nincs panasz, nehéz odafigyelni” – mindent a visszerekről

Olvasóink személyes tapasztalataikat osztották meg a visszérbetegségekről, hiszen minden eset más, amiből lehet tanulni. Judit arról mesélt, hogy az enyhébb panaszoknál is érdemes apró, de fontos trükköket bevetni.

„Míg nincs panasz, nehéz odafigyelni” – mindent a visszerekről„Míg nincs panasz, nehéz erre figyelni” – foglalta össze sommásan véleményét Judit, akinek ugyan nincsenek súlyos panaszai, de azok közé tartozik, akiket hiába enyhébben, de szintén érintenek a visszeres panaszok. „Szerencsére nem vagyok nagyon visszeres, de olykor érzem, hogy »szúr«. És ennek már 15-20 éve” – mondta.

Ahogy az esetek többségében, nála is megvannak a családi előzmények, hiszen sokkal nagyobb az esélye visszértágulatok kialakulásának, ha valakinek a családjában megtalálható a betegségre való hajlam. Mindent persze nem lehet a génekre fogni, hiszen az örökletes tényezőkön kívül nagyon is számítanak a felesleges kilók, az álló- vagy ülőmunka, a rossz táplálkozás vagy a mozgásszegény életmód.

„A családunkban anyukám nagyon visszeres volt, többször operálták is, injekciózták. A nővéremnek is borzasztó a lába, én szerencsésnek mondhatom magam ezzel a csekély panasszal” – mesélte Judit.

Viszont éppen ezért számára nem csak üres szó volt a megelőzés. „Valószínűleg ezért is figyeltem magam sokkal jobban, mint egyébként tettem volna. Gyakran bekenem visszeres panaszokra ajánlott krémmel a lábamat, ha lehet, felteszem a lábam és tornáztatom. Helyes, ha már az előtt figyelünk a láb rendszeres átmozgatására, hogy a visszerek egyáltalán kialakulnának. Ha pedig pihenünk, akkor úgy tegyük, hogy feljebb legyen a lábunk, mint a fenekünk” – tette hozzá.

Ha további visszerek elleni praktikákról szeretnél olvasni, itt megteheted!

Tudj meg többet a www.lioton.hu-n! »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése