Egészség

Létezik az energiaital-túladagolás

66 fiatalt kellett kórházban ápolni az utóbbi három hónapban, mert túl sok energiaitalt ittak - akár húsz dobozzal. Ketten nem úszták meg maradandó károsodás nélkül.

Csaknem 6500 – 10 és 18 év közötti – fiatalt kérdezett az ÁNTSZ az energiaital-fogyasztási szokásairól. Az derült ki, hogy bár sokan tisztában vannak azzal, hogy az ital szívkárosodást vagy májproblémákat okozhat, de szeretik az ízét.  

Energiaital-túladagolásAmikor megláttuk a felmérést, szinte lefogadtuk volna, hogy sokan valamilyen szórakozóhelyen lesznek rosszul, de a meglepő az, hogy a legtöbben otthon vagy az iskolában iszogatják a betevő energiaitalukat. Nincs ebben semmi meglepő Zacher Gábor toxikológus szerint. A tinédzserek ülnek a számítógép előtt éjszakákon át: persze hogy jól jön egy kis energiaital. Van otthon, mert a szülők is isszák, ezzel példát mutatva a gyereknek. Persze szórakozóhelyeken szeretik alkohollal is keverni, a megkérdezettek közül minden negyedik fiatal. Keverni a kettőt a szakember szerint is veszélyes, de nem halálos. „Az igazi baj az energiaitalokkal a koffein. Tizenéves gyerekekre senki nem szól rá, ha energiaitalt isznak, ha kávét, akkor igen. Elfelejtjük, hogy a felnőttek nagy része koffeinfüggő, már toleránsak az energiaitalokkal szemben is, de a gyerekeket még megviseli” – magyarázza a toxikológus, aki szerint divat ilyen dobozzal a kézben flangálni, sőt sok sporteseménynek valamilyen energiaitalos cég a szponzora, ami hat a fiatalokra, így aztán “úgy isszák, mint a vizet” – teszi hozzá Zacher.

Létezik az energiaital-túladagolásKorán kezdik
A válaszadók kétharmada rendszeres energiaital-fogyasztónak tartja magát. 15 százalékuk volt már rosszul energiaitaltól – álmatlanságról, gyors szívdobogásról számoltak be  –, negyedüket orvoshoz is kellett vinni. Minden harmadik válaszadó 11–12 évesen kóstolt először ilyesmit, de ijesztőbb az, hogy nagyjából minden tizedik gyerek már 6–8 éves korábban ivott belőle. A megkérdezett tinédzserek közül pedig szinte mindegyik úgy nyilatkozott, hogy a szülei tudják, hogy szokott energiaitalt inni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése