Egészség

Havazhat nőnapon – jön a front!

Már azt hittük, tényleg itt a vége. De az időjósok szerint csütörtökön még hó is eshet. Azt már le sem merjük újra írni, hogy utoljára...
Szórványosan számíthatunk csapadékra
Szórványosan számíthatunk csapadékra

Napok óta élvezhetjük a Nap melengető sugarait, száraz, ám az évszakhoz képes hidegebb időben volt részünk a hét első felében – közölte szerda délután az Időkép meteorológusa, Kurunczi Rita.

Csütörtökön egy gyengülő frontrendszer éri el hazánkat, melynek hatására reggelre nyugat felől erősen megnövekszik a magas-, majd a középszintű felhőzet. Ekkor az ország keleti harmada fölött még derült lesz az ég. A minimumok többnyire –2 és –8 °C között, az északkeleti határszélen és az Északi-középhegység szélvédett völgyeiben néhol –10 °C körül alakulnak.

Napközben viszont mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, az ország északi felén a borult égből szórványosan számíthatunk csapadékra, északnyugaton vegyes halmazállapotban, míg északkeleten inkább havazás formájában. Alacsony fekvésű területeken azonban megmaradó hó nem várható. A szél délutánra a Kisalföldön megélénkül.

Kettős fronthatás

Így nőnapon kettős fronthatás terhelheti szervezetünket, ez leggyakrabban fejfájással, a koncentrációs képességek romlásával járhat.

Hétvégén a magasban erőteljes melegedés várható, így szervezetünket melegfronti tünetek terhelhetik. Szombaton többórás napsütésre, csak időnkénti felhősödésre van kilátás, vasárnap viszont helyenként záporos csapadék is előfordulhat. A hajnali órákban gyengén fagyni fog, délutánonként 10 °C közelébe melegszik a levegő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top