Egészség

Ő az igazi Beépített szépség

Sandra Bullock felejthetetlenül alakul elhanyagolt rendőrből világbékét óhajtó szépséggé a filmvásznon, de az életben, úgy tűnik, szintén vannak kifutóra termett zsaruk.

Ő az igazi Beépített szépségKinek nincs meg a Beépített szépség című film főhősnője, az FBI-ügynök Gracie Hart, aki kizárólag azért épül be egy szépségverseny döntősei közé, hogy terroristákat leplezzen le? Nos, néha az életben is vannak dögös rendőrök: az ausztrál Robyn Morrison önszántából indult el a Mrs. Galaxy szépségversenyen, benne és a filmbéli karakterben viszont közös, hogy a szakmája szintén a bűnüldözés.

A 35 éves rendőrnő tíz éven át elsősorban drogügyletek felderítésével, valamint pedofilok és erőszaktevők felkutatásával foglalkozott Sydney-ben. Ezzel párhuzamosan azonban modellkedéssel is foglalkozott, legnagyobb dobása az volt, hogy aktív, állományban lévő rendőrnőként félmeztelenül pózolt egy férfimagazinban. 

Amikor aztán sportoló férje Nagy-Britanniába szerződött, vele és közös fiukkal együtt ő is a szigetországba költözött, ahol nem folytatta a rendőri munkát, inkább táncstúdiót nyitott. Tanítványai sikerrel szerepeltek egy tévés tehetségkutató műsorban is.

Nemrégiben aztán a dekoratív anyuka úgy döntött, benevez egy már nem hajadon nőknek rendezett szépségversenyre, amit meg is nyert, így ő képviseli majd az Egyesült Királyságot a világversenyen.  

Ennek örömére idézzük fel, hogyan nyomult Gracie Hart a filmben:

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top