Egészség

“Napi rendszerességgel oda kell figyelni” – LábStoryk a visszerekről

A jó hozzáállás már fél egészség – ez lehetne a mottója a legújabb LábStorynknak, amelyben olvasónk a tornától a vörösborig hosszan sorolta, hogyan lehet naponta odafigyelni, hogy ne rosszabbodjanak a visszeres problémák.

„Napi rendszerességgel oda kell figyelni” – LábStoryk a visszerekről„Nagyon fontos a lelki pozitív hozzáállás és az önelfogadás” – emelte ki Andi, aki LábStory sorozatunkban mesélte el saját történetét. Ő azok közé tartozik, akik odafigyeléssel és megfelelő hozzáállással kezelik, hogy a visszeresség jelen van életükben, és mindent megtesznek azért, hogy a helyzet ne romoljon tovább. Nem bagatellizálta el a problémát, orvoshoz fordult, és végül megtanulta, mi mindent tehet meg saját maga a lábai egészségéért. Abból a szempontból viszont nem kivétel, hogy náluk is generációról generációra öröklődött a visszerességre való hajlam. „Mind édesanyám, mind pedig édesapám nagyfokú visszerességben szenved. Az öröklött kötőszöveti gyengeség mellett az életük nagy részét tartós állást igénylő munkával, többször nehéz fizikai munkával töltötték. Most 38 éves vagyok, a visszerek nálam elég korán, 15 évesen (első menstruáció, hormonális változások hatása is) kezdtek el fokozottabban jelentkezni elsősorban esztétikai, szépséghibaként” – írta.

„Mindig nagyon zavaróak voltak számomra, és próbálkoztam több mindennel – krémezés, lábtorna, felpolcolás magasabb helyre (fal, szék stb.). Sportoltam, bár tisztában voltam vele, hogy a tartós megerőltetés sem tesz jót az ereknek. Később a munka során irodai ülőmunka-környezetben dolgozom napi 8 órát, ez sem tesz jót a lábamnak. Meleg időben van nekem is jobban gondom vele – enyhe lábszárduzzadás és kevés fájdalom. Voltam vele orvosnál, érsebésznél, de a tapasztalat az, hogy ezzel együtt kell élni.”

Andi pontosan azokat a dolgokat sorolta fel, amelyekre a visszerekkel foglalkozó szakértők is folyamatosan próbálják felhívni a figyelmet. „Akinek öröklött hajlama van a visszérbetegségre, annak az embernek egész életében napi rendszerességgel oda kell figyelnie az ereinek karbantartására, és ez előretervezést (pl. általános életmód, sport, szakmaválasztás, terhesség alatti életmód), tudatosságot (meg kell ismerni az állapotromlás megelőzésének és kezelésének lehetőségeit) és rendszerességet igényel. Mindennap odafigyelve egy kicsit: enyhe mozgás, kiegyensúlyozott étkezés, krémezés, váltóvizes lábzuhany, nyirokmasszázs, laza, hasat nem szorító ruhák hordása, tartós meleg kerülése, egy kis igazi vörösbor fogyasztása.

Tudj meg többet a www.lioton.hu-n »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top