Egészség

Első házassági évfordulóját ünnepelte a haldokló ara

A fiatal pár felkészült arra, hogy csupán néhány hétig tart majd a közös boldogságuk. Szerencsére nem így lett.
Kelly és Dino

Kelly és Dino

Forrás: dailymail.co.uk 

A 28 éves Kellyvel tavaly nyáron közölték az orvosai: operálhatatlan agydaganata van, és legfeljebb néhány hete lehet hátra. A nő és párja, Dino ekkor már jegyben jártak, a kegyetlen diagnózist követően pedig előrehozták az esküvőjüket. 2011. augusztus 18-án az angliai Monkwearmouth városának hospice-házában házasodtak össze, abban tudatban, hogy soha nem lesz alkalmuk megünnepelni a házassági évfordulójukat.

Kelly állapota azonban néhány héttel később hirtelen javulni kezdett, amire a szakemberek sem találtak logikus magyarázatot. A feleség nemsokára annyira összeszedte magát, hogy sort keríthettek egy második esküvőre is, ezúttal már az egyik helyi templomban.

Bár a nő továbbra is ápolásra szorul, és nem lehet tudni, mikor rosszabbodik ismét az állapota, a fiatal pár minden együtt töltött percet kihasznál. Kelly legnagyobb álma, hogy elutazhasson férjével annak szülőhelyére, Portugáliába, és ott is összeházasodhassanak, ám a betegsége miatt nagyon kockázatos lenne számára a hosszú út. Ő és férje mégis bizakodnak és tervezgetnek. Elvégre azt sem gondolta senki, hogy megünnepelhetik az első házassági évfordulójukat, mégis megtörtént.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top