Egészség

Lebuktathat a libabőr

A libabőr tudományos és társadalmi vonatkozásait vizsgáló kutatásból az derült ki, hogy a piloerekció a csodálat érzésével áll összefüggésben, mely fizikai reakciót nem lehet tettetni.

A Motivation and Emotion szaklapban közzétett tanulmány segít magyarázatot adni, miért jelentkezik a szervezet hőháztartásában is szerepet játszó jelenség akkor, amikor valaki vagy valami iránt csodálatot érzünk. „Úgy véljük, hogy a libabőr lehet az első reakció: a félelem, meglepetés és védekezés keveréke, amit pozitív izgalom vált fel, ami a rosszról a jóra váltás következtében csak még pozitívabbnak hat” – állítja a tanulmány társszerzője, Richard Smith.

Lebuktathat a libabőr

 

Fizikailag a libabőr akkor jelenik meg, amikor a bőrfelszín alatt lévő apró izmok összehúzódnak, amitől a szőrtüszők felemelkednek. Ez a testhő megőrzésének elősegítésével járul hozzá a szőrös élőlények túléléséhez. Ez magyarázza azt is, miért tapasztalunk libabőrt, amikor hirtelen hidegnek vagyunk kitéve. A libabőr azonban az intenzív érzelmi élményekkel is összefügg.

A kísérlet során a kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy négy hétig vezessenek részletes naplót arról, mikor és hogyan tapasztaltak libabőrösséget. A csodálat a hideg utáni második leggyakrabban hivatkozott érzés volt a libabőr okai között. A libabőrösség intenzitása is egyenes arányban állt a csodálattal, míg az irigységgel fordított arányosságot mutatott. A libabőr hiánya irigység esetén azért jelentős, mert a csodálat és az irigység is a „hatalmas másik” megfigyeléséből származik. A csodálat azonban stabilizálja a társadalmi hierarchiát, az irigység viszont aláássa azt.

Más kutatások a libabőrt a szimpatikus idegrendszer ingerlésével hozzák összefüggésbe, ami a harcolj vagy menekülj vészreakcióval áll kapcsolatban. Egy ilyen érzelmi löket befolyásolhatja a jutalmazással, motivációval és izgalommal összefüggő agyi véráramlást. Mivel a reakció hasonlít egy mentális reflexhez, a csodálat által kiváltott libabőrösséget nem lehet tettetni. Ebből a szempontból a libabőr olyan, mint egy természetes hazugságvizsgáló.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése