Hiperkinetikus figyelemzavar – mégsem csak eleven a gyerekem?

Nem rossz, csak nagyon eleven – fogalmazhatnánk így is. Bár a hiperkinetikus figyelemzavar jóval több ennél. Hátterében elsősorban idegrendszeri éretlenség, működési zavar áll, amit környezeti, családi tényezők is befolyásolnak.

Bence rettenetesen sírós, nyugtalan kisbaba volt, de ennek nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. Mozgása, beszéde úgy fejlődött, ahogy az a „nagykönyvben” meg van írva. Hamar megtanult járni, beszélni. Nagyobb betegségei sohasem voltak. Aztán hároméves korában szabadult el a „pokol”, ekkor kezdődtek magatartás-problémái. Nyugtalansága már az óvodában egyre nyilvánvalóbbá vált. Öntörvényű volt, ha valami nem úgy történt, ahogy azt ő elképzelte, elképesztő hisztibe kezdett. Agresszív lett, hangulatingadozásai pedig egyik pillanatról a másikra jöttek, teljesen kiszámíthatatlan és követhetetlen ritmusban. Jött a nevelési tanácsadó, ahol néhány alkalom után sem történt semmi érdemi változás a kisfiú viselkedésében, az iskolában pedig csak tovább romlott a helyzet. Figyelni képtelen volt, így még a legegyszerűbb matematikai feladvánnyal sem boldogult. A legapróbb konfliktusos helyzetben is agresszív lett, miközben mint egy sajtkukac, egész nap izgett-mozgott az osztályban. Mindig mást csinált, mint amit kellett volna, dühkitöréseit a tanító egyre nehezebben tudta kezelni. Tehetetlenségében Bencét inkább kizavarta az osztályból. Azt azért már mindenki érezte: Bencénél ez több, mint rosszaság: lényegében tökéletesen kezelhetetlen volt.

A diagnózis egyértelmű

Végül a Vadaskert Kórházba vitték, itt diagnosztizálták nála az aktivitás- és figyelemzavart, illetve egyéb gyermekkori emocionális zavarokat. Mindez együtt a hiperkinetikus zavar.  
„Bencét négy hónapos korában nagymamájának húga és annak férje örökbe fogadták, akik már akkor sem voltak fiatalok – emlékszik az esetre Kereki Judit gyógypedagógus. – Ugyan Bence történetével egyáltalán nem meglepő a kórkép, hiszen az elhanyagolás, elhagyás, szülőktől való elszakítás az egyik alapvető kockázati forrás, de a hiperkinetikus figyelemzavar nála sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb környezetben élőknél is kialakulhat. Lehetnek eleve adott pszichés problémák, hibás viselkedési minta átvétele a környezettől, vagy a személyiség pszichológiai sérülékenysége” – sorolja a szakember. Bencének végül a kórházban egyrészt gyógyszeres kezelést írtak elő, másrészt elkezdtek egy viselkedésterápiás programot, amely kereteket, elvárásokat állított a kisfiúnak, amelyhez pozitív megerősítéseket is kapott, és családját is bevonták a gyógyulásba. Csakhogy az osztálytársak szüleinek, a tanítóknak elfogyott a türelmük. Bencét a tanév közepén magántanulói státuszba tették, és kérték a szülőket, hogy másik intézményt keressenek számára.

Eleven vagy hiperkinetikus?

De vajon mi a különbség a sokat emlegetett hiperaktivitás és a hiperkinetikus zavar között? Ha az embernek nehezen kezelhető a gyereke, máris gyanakodjon valamelyik kórképre?
A helyzet az, hogy a viselkedészavarok gyakran átfedik egymást. Amennyiben a hiperaktivitás és a magatartászavar tünetei egyaránt észlelhetők, és a hiperaktivitás átható és súlyos, akkor ott már hiperkinetikus viselkedészavarról beszélünk. A gyermek nem tud hosszabb ideig egy dologra koncentrálni, cselekedetei rendszertelenek, célszerűtlenek, változékonyak. A figyelemzavar jelei: rövid figyelmi terjedelem, könnyű terelhetőség, befejezetlen dolgok, koncentrációgyengeség, figyelmetlenség, feledékenység, érdeklődés hiánya. A figyelemzavar mellett a gyermeket a mozgásos nyugtalanság, impulzivitás, fegyelmezetlenség jellemzi, ami olykor extrém nyugtalanságban nyilvánul meg. Bár a köznyelvben nagyon is elterjedt a hiperaktivitás címkéje, a figyelemzavar-hiperaktivitás diagnózisa csak akkor állítható fel, ha egy féléves megfigyelés alatt kellő számú tünet együttesen észlelhető. Így a figyelemzavar tünetei közül legalább hatnak, s a hiperaktivitás-impulzivitás tünetei közül is legalább hatnak kell fennállnia hat hónapig ahhoz, hogy a figyelemzavar-hiperaktivitás valószínűségét kimondják. Ugyanakkor lényeges leszögezni, hogy a zavarról akkor beszélünk, ha ezek a tünetek a kortársakhoz képest jelentős mértékűek, súlyos problémát, zavart okoznak a gyermek mindennapi életében. Azonkívül legalább két helyzetben: iskolában, otthon, esetleg szabadidős tevékenységekben meg kell jelenniük.

Amit megtehetsz

„Különösen ebben az életkorban fontos, hogy értékeljük a gyermek erőfeszítéseit, észrevegyük és hangsúlyozzuk erősségeit, de foglalkozzunk zavarodottságával, gyengeségeivel is. Lehetőleg kerüljük a szidalmazást, zsörtölődést, fenyegetőzést. Legyenek vele megállapodásaink: mi az, amit mindenképpen teljesítenie kell. Jó, ha keresünk neki egy megfelelő sportágat; általában a kétszemélyes sportágak alkalmasak számukra, amelyek fegyelmező hatásúak. Amennyiben elfogadó és odafigyelő család, és hozzáértő pedagógusok veszik körül, éppen azt lehet nagyon jól kiaknázni, ami az erőssége: a tudásvágyát, az eredeti megoldásait, a segítőkészségét, a tevékenykedő magatartását” – mondja Kereki Judit. S hogy milyen felnőtt lesz a figyelemzavaros-hiperaktív gyermekből? „Nyugtalan, munkahelyét, lakóhelyét gyakran váltogató, hirtelen és megalapozatlan döntéseket hozó, figyelmi problémákkal küzdő, alacsony önértékelésű ember éppúgy lehet, mint eredetiségét, aktivitását kihasználó, eredményes kutató, üzletember, tudós. Ez a megfelelő időben adott segítségnyújtás mellett azon is múlik, hogy a környezetében élő nevelők, köztük mi, szülők, mennyire tudjuk megérteni, elfogadni a problémáját, s szeretettel segíteni őt nehézségei leküzdésében” – teszi hozzá a szakember.