Egészség

Bionikus ruha: újra jár a mozgásképtelen nő

Már létezik az a ruha, amivel járni tudnak a deréktól lefelé bénultak. Először egy fiatal nő használhatja, sőt, már a maratont is teljesítette benne.

Feltalálták azt a ruhát, amivel azok is tudnak járni, akik maguktól mozgásképtelenek. A „bionikus ruhát” viselője testének megdőlése aktiválja, ami azt jelzi, hogy lépni akar. Az eszköz megtartja a testet, és lehetővé teszi viselőjének, hogy önállóan, segítség nélkül lépcsőt járjon, leüljön vagy felálljon.

Elsőként az a nő hordhat ilyet, aki lovasbalesete miatt bénult le deréktól lefelé, de azóta már a londoni maratont is teljesítette.
A ReWalk (újra járni) elnevezésű bionikus ruhát eddig csak kórházakban alkalmazták, Claire Lomas az első, aki a mindennapokra is megkapta az eszközt, amivel ezentúl járni tud.

Bionikus ruha: újra jár a mozgásképtelen nő

Lomas ez év májusában, 17 nap alatt tette meg a bionikus ruhában a londoni maratoni távot, és 200 ezer fontot (csaknem 72 millió forintot) gyűjtött a gerincvelő-sérülések gyógyítását célzó kutatásokra. Ő volt az, aki meggyújtotta a londoni paralimpia fáklyáját a Trafalgar téren.
Larry Jasinski, a bionikus ruhát kifejlesztő Argo Medical Technologies cég vezető tisztségviselője kezdetben aggódott a maraton alatt, hiszen a ReWalk még mindig tesztelés alatt áll. Claire Lomas szerint azonban a bionikus ruha még a legrosszabb időjárási körülmények között is megbízhatóan működött.

A ReWalk 45 ezer fontba (16 millió forintba kerül), és bár az eszköz tesztelése még folyik, a fejlesztők szerint a társadalombiztosításnak megérné támogatni megvásárlását, hiszen általa csökkenteni lehetne a terápiák költségét.

A gyártó számításai szerint az Egyesült Államokban és Európában a kerekes székbe kényszerült 6 millió ember közül körülbelül 250 ezer lehet alkalmas a ReWalk használatára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top