Egészség

Másodszor is mellrákos lett a 80 éves férfi

Egyszer már legyőzte a súlyos betegséget, most másodszor is megpróbálja a brit férfi. Egy a millióhoz az esélye, hogy kétszer legyen mellrákja egy férfinak.
Peter Felming a feleségével
Peter Fleming a feleségével

Ritkán esik szó arról, hogy bizony sajnos a férfiaknak is lehet mellrákjuk. Általában 1000-ből 10 nő lesz mellrákos, míg 1000-ből 1 férfi. Arra viszont, hogy valakinél kétszer is melldaganatot találjanak egy a millióhoz az esély. A 79 éves Peter Fleminggel pontosan ez történt. Először 2005-ben állapították meg, hogy beteg, éppen a  London Maratonra edzett. Fájdalmat érzett a mellkasában, azt hitte, csak meghúzódott futás közben a mellizma, de kiderült, hogy mellrákja van. Naponta járt kezelésekre, és végül tavaly márciusban nyilvánították teljesen gyógyultnak.

„Amikor először meghallottam, hogy mellrákom van, teljesen sokkot kaptam, nem tudtam, hogy férfiaknak is lehet – mondta a 79 éves brit férfi. – Tudtam, hogy a családunkban több rákos beteg is volt, így ott lappang a betegség a génjeinkben.”

Az egyéves kontrollvizsgálaton derült ki, hogy kiújult a betegség, és ezúttal az orvosok szerint gyógyíthatatlan. Peter most azt tervezi, hogy leereszkedik kötélen Manchester egyik legnagyobb épületének tetejéről, hogy így hívja fel a figyelmet, és gyűjtsön pénzt a mellrák elleni küzdelemhez egy alapítvány számára. Sőt arra kér mindenkit, akinek van kedve és mersze, csatlakozzon hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top