Egészség

“Kenem, borogatom és együtt élek vele” – LábStoryk a visszerekről

Sok mindent eldönt sajnos, hogy ki mit húzott a genetikai lottón, igaz ez arra is, hogy örököltük-e a visszerekre való hajlamot. Ugyanakkor a tünetek csökkentéséért azért lehet tenni - folytatódik LábStory sorozatunk, amelyben olvasóink visszérbetegséggel kapcsolatos tapasztalatait, történeteit dolgozzuk fel.

„Kenem, borogatom és együtt élek vele” – LábStoryk a visszerekről„56 éves vagyok, és ahogy visszaemlékszem, már 16 éves koromban kezdődtek a csúnyaságok – írta Viktória. – Anyukám lába rendkívül visszeres volt, egy tenyérnyi hely nem volt a lábán, ahol nem jelent meg a kékség. Sajnos ezt én örököltem, egyik testvéremnek sem olyan a lába, mint nekem, bár igaz, hogy túlsúlyos is vagyok.”

Olvasónk azok közé tartozik, akiknek hosszú időn keresztül elsősorban esztétikai problémát jelentettek a láb bőrén áttüremkedő erek, viszont fájdalmat nem okoztak. Nála ez közel harminc évig így volt, pedig végig ülőmunkát végzett, ami – az öröklött hajlamon kívül – jelentős kockázati tényező a panaszok kialakulására nézve, akárcsak a tartósan végzett állómunka.

„Ötvenéves korom után változott a helyzet, sajnos most már sokat kell állnom, és most már fájt is a lábam. Végül három éve megműttettem a lábam, de a legnagyobb csalódásomra nem sokkal később először az egyik combomra, majd a másikra is visszajött a visszér. Érdekes, hogy az vádlimon nem tért vissza, igaz, sok apró kék folt lett a bőrömön. Fájni talán nem fáj úgy, mint a műtét előtt, de nagyon bedagad” – panaszolta olvasónk.

Ugyanakkor Viktória legalább a tüneteket próbálja csökkenteni, mint írja, borogatja, visszeres panaszokra ajánlott készítményekkel keni. „És már nem foglalkozom vele, hogy milyen a lábam. Nincs más lehetőség, együtt kell élni vele. Biztos sok minden befolyásolja, de szerintem az örökletesség a legmeghatározóbb ennél a betegségnél” – tette hozzá.

Nagyon helyesen a szakembereknek azt a tanácsát is megfogadta, hogy kerülje a forró vizet és a szaunát, hiszen a meleg hatására az erek tágulnak, még inkább fokozódik bennük a pangás, és ez ront a keringés, és így a visszerek állapotán. Ugyanakkor azt tapasztalta, hogy a jegelés, a hideg borogatás jó hatással van a lábára, ahogy még egy apróság: „ha lehetőség van rá, rögtön felteszem a lábam”.

Tudj meg többet a www.lioton.hu-n »

 „A te LábStoryd” sorozatunkban olvasóink osztják meg másokkal személyes tapasztalataikat a visszérbetegségekről. Küldd be te is saját, de akár édesanyád, testvéred vagy más ismerősöd minél részletesebb sztoriját erre a címre e-mailben. A Nők Lapja Café szakértőjének segítségével kiválasztjuk a legjobb történeteket, amelyek – a beküldő nevének feltüntetése nélkül, vagyis anonim módon – megjelennek a témával foglalkozó rovatunkban. Az a cél, hogy minél több ember figyelmét felhívjuk a megelőzés fontosságára és arra, hogy mit tehetünk a kínzó tünetek ellen.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top