Egészség

Hagyják meghalni a 80 feletti betegeket

Egy angol jelentés szerint erős a gyanú arra nézve, hogy sok kórházban megtagadják az életmentő kezelést az idős betegektől – például szívroham vagy emlőrák esetén.

Egy egészségügyi információs szolgáltató cég jelentése szerint kor szerinti diszkrimináció működik az angol kórházak egy részében.
Az intézményi dokumentációk átvizsgálása során azt találták, hogy számos helyen működik az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés, vagyis a beteg születési évét is figyelik, amikor egy-egy kezelésről döntenek. Az ötvenes éveikben járó betegeknél például háromszor nagyobb valószínűséggel kerül sor sürgősségi beavatkozásra, mint a nyolcvanasok esetében, sőt néhány kórház egyáltalán nem ajánl fel speciális kezelést 75 éves kor felett.

Hagyják meghalni a 80 feletti betegeket

Ismert egy életmentő eljárás, amelynek során vékony csövet vezetnek fel a szívbe a combütőéren keresztül; tágítja az ereket és szabaddá teszi a vér útját – ezt évente nyolcvan betegnél alkalmazzák.
A Dr. Foster Intelligence Unit jelentése szerint a nyolcvan év feletti betegek csak 18 százalékánál alkalmazták a módszert, míg a középkorúak mintegy felének felajánlották.
A jelentés azt is megállapította, hogy a mellrákkal operált idős nőknek mindössze 5 százalékán végeztek helyreállító műtétet, miközben az ötvenesek kivétel nélkül megkapták ezt a lehetőséget.

A kutatás vezetője úgy nyilatkozott: „Elfogadhatatlan, hogy valaki parancsikonként használja az életkort annak eldöntésekor, hogy egy páciens jogosult-e egy eljárásra. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy az állapotának megfelelő leghatékonyabb kezelést kapja – korától függetlenül.”

A brit kormány ígéretet tett rá, hogy véget vet a „korizmusnak”, vagyis a kor szerinti diszkriminációnak, és biztosítja a betegeknek a lehetőséget, hogy pert indítsanak, ha méltánytalanul tagadtak meg tőlük bármilyen kezelést. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top