Egészség

160 kilót fogyott az elszánt házaspár

Együtt híztak meg, végül együtt is fogytak le. Még az ágyukat is kisebbre cserélte az amerikai házaspár.

„Sosem voltunk vékonyak, de a gyerekek után még többet szedtünk fel” – meséli Lori Olson. A feleség már majdnem 150 kiló volt, a férje valamivel több: 165 kilósan állt neki a közös diétának. Az orvosok ugyan mondták Lorinak, hogy a vérnyomása és a koleszterinszintje kritikus, sőt a saját házában alig tudott felmenni a lépcsőn, de a fordulópontot mégsem ez jelentette.

Lori és Ed előtte-utána
Lori és Ed előtte-utána
Forrás: Huffington Post

Mindketten azt gondolták, hogy több mint 50 kilót lefogyni lehetetlen, de végül egy tévében látott életmódkönyv adta a kezdő lökést, hátha sikerül. „Ed állt neki a változtatásnak, és amikor láttam pár hónap múlva a változást rajta, és azt, hogy nem éhezik, én is belevágtam” – mondja a most már alig 70 kilós feleség.

Kipakoltak mindent a hűtőből, és egyszerűen csirkére, halra, gyümölcsökre és zöldségekre cserélték a hamburgeres menüket. A fiukkal, Kyle-lal beiratkoztak egy edzőterembe, de először csak sétával indítottak. Heteken keresztül napi 20 perc séta a padon, aztán jöhettek a durvább gyakorlatok. Egy év alatt sikerült megszabadulniuk összesen 160 kilónyi feleslegtől.

„Egymás nélkül nem sikerült volna, jó, hogy közös cél lebegett a szemünk előtt, és meg tudtuk beszélni a nehézségeket – magyarázza Lori. – Még az ágyunkat is  lecseréltük, és elképesztő, hogy mennyivel kisebb az új ágya réginél!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top