Egészség

Nem játszott, mégis nyert a lottón

Az asszony közvetlenül tapasztalta meg, hogy vannak még önzetlen emberek.

Az amerikai Jennifer Maldonado mindössze két hete dolgozott adminisztrátorként egy floridai cégnél, amikor a kollégái felajánlották neki, hogy szálljon be ő is a lottószelvénybe, amit minden héten közösen vásárolnak meg. Az asszony azonban még nem kapta meg a fizetését, ezért nem volt pénze arra, hogy részt vegyen a játékban, ráadásul amúgy sem hitt abban, hogy nyerhetnek.

Közös az öröm

Közös az öröm

Forrás: Huffington Post

A kollektíva másnap 1 millió dollárt nyert a közös szelvénnyel a lottón. Maldonado több mint csalódott volt, azonban a munkatársak önzetlenül úgy döntöttek, hogy bár nem járult hozzá a szelvény megvásárlásához, vele is megosztják a nyereményt, mivel ő is tagja a kollektívának. Fejenként így is 83 300 dollár, azaz mintegy 20 millió forint üti mindegyikük markát.

„Garantálom, hogy amikor legközelebb játszunk, ő is beszáll majd” – nyilatkozta a nő egyik kollégája egy amerikai lapnak a nyereményátadáson.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top