Egészség

Elözönlötték a jótevők a magyar gyermekkórházakat

Eddig több mint hétezer önkéntes regisztrált, hogy mesét szeretne olvasni a beteg gyerekeknek a gyógyvarázs meseolvasó program keretében. A fővárosi időpontok pár óra alatt elfogytak, ezért szeptembertől új helyekkel bővül a kezdeményezés.

A gyógyvarázs mesedoktorok program keretében szeptember közepéig lehetett meseolvasó időpontot foglalni 24 gyermek-egészségügyi intézménybe. 

Az indulástól számított 24 óra alatt több mint 5500-an regisztráltak a honlapon, péntekre ez a szám 7300 főre nőtt.

A Facebook-oldalunkon is több mint ezren osztottátok meg a jótékonysági akció hírét, és sokan írtátok, hogy már alig találni szabad helyet. Most kiderült, hogy a budapesti időpontok néhány óra alatt elfogytak, de a vidéki helyszínekre is csupán egy-egy szabad időpontot lehetett találni már az első napon.



Túl sok jótevő jelentkezett a magyar kórházakba



A szervezők dolgoznak a bővítésen

A szervezők jelenleg azon dolgoznak, hogy szeptembertől az eddiginél több intézménybe és több időpontra tudjanak majd jelentkezni az önkéntesek a program honlapján. 

Ezért még várják olyan kórházak, gyermek-egészségügyi intézmények jelentkezését, amelyek szeretnének csatlakozni, a meseolvasókat pedig arra kérik, hogy szeptember elején látogassanak vissza a program honlapjára, mert akkor töltik fel az új intézmények listáját és a további időpontokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top