Egészség

Szupergyors vizsgálat vérmérgezésre

Két nap helyett két óra - életek ezreit lehetne így megmenteni.

A londoni King’s College tudósai által végzett kutatások első eredményei szerint két óra alatt már diagnosztizálható a vérmérgezés, vagyis a szepszis.  A jelenlegi módszerrel az eljárás két napot vesz igénybe, ami késleltetheti az életmentő antibiotikumos kezelés megkezdésé.

A kutatók felfedeztek a vérben egy jelzőanyagot, mely lehetővé teszi a kór gyors felismerését. A módszer a vérmérgezésre jellemző nukleotid (a nukleinsavak, például a DNS és az RNS építőköve) kimutatásán alapul, ezzel kizárják a hasonló tünetekkel jelentkező betegségeket. A vizsgálat eredményei szerint a szepszis két óra alatt 86 százalékos pontossággal kimutatható.

“Amennyiben nagy létszámú kutatás igazolja az első eredményeket, életek ezreit mentheti meg, és csökkentheti a szükségtelen antibiotikumkúrák arányát is” – magyarázta a kutatást vezető Graham Lord. Ha a további kutatások sikerrel járnak, körülbelül két év múlva a brit egészségügy már alkalmazhatja az eljárást.

A szepszis, amely az immunrendszernek a szervezet egészét érintő gyulladásos válaszreakciója egy fertőzésre, évente körülbelül 37 ezer brit beteg halálát okozza.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top