Egészség

Ha korai az öröm – a korai magömlés okai

Párkapcsolati zavarok, szorongás, depresszió. Sokan küzdenek korai magömléssel, de nem mernek beszélni róla, holott a probléma orvosolható lenne.

„Elegem van abból, hogy patikamérlegen mérik az ágybeli teljesítményemet. Régebben volt olyan barátnőm, akivel egész sokáig bírtam, és láthatóan élvezte velem az együttléteket. Az utóbbi években azonban kaptam néhány szemrehányást, pedig nem voltam önző és tettem a lányok öröméért is. Mostanában inkább a munkámba és az edzésbe forgatom az energiámat, csak alkalmi kapcsolatokba bocsátkozom, amíg szerelmes nem leszek, eszem ágában sincs elköteleződni. Bízom benne, hogy egy meghitt kapcsolatban jól fog működni a szex” – vall Csaba.

Reprezentatív tanulmányok szerint a korai magömlésben szenvedő férfiaknak mindössze 9 százaléka kér orvosi segítséget. A maradék 91 százalék próbálja figyelmen kívül hagyni a problémát, szégyellik, zavarban vannak, és kiszolgáltatottnak érzik magukat ebben a helyzetben. Sokuk pedig egyszerűen homokba dugja a fejét, vagy kizárólag alkalmi kapcsolatokba bocsátkozik, ahol úgy érzi, nem kell feltétlenül jól teljesítenie.

Szorongások és pótcselekvések

Ha korai az öröm - Amikor a szex gyors véget érDr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus szerint a korai magömléssel küzdő férfiak úgy érzik, hogy valamilyen szintet meg kell ütniük az ágyban ahhoz, hogy elégedetté tegyék a partnerüket. „A teljesítménykényszer mindig intenzív szorongással jár együtt. Az a kérdés, hogy amilyennek látom magam és amit szeretnék elérni a szexuális aktuson belül, az nagyon távol van-e egymástól. Ha a férfinál hamar bekövetkezik az ejakuláció, a párja viszont lassan jut el a csúcsra, az egy akkora különbséget eredményez, hogy eljut addig, hogy ő képtelen kielégíteni a párját. Ez olyan szorongást hoz magával, amely végül akár depresszióba is torkolhat. Pedig ez egy olyan működési zavar, amely kezelhető.”
A problémával való szembenézést nehezítik a pótcselekvések is. Az érintettek jó része a megoldás keresése helyett internetes szexhez vagy más pótcselekvésekhez menekül. Például a számítógépes játékokhoz, amelyek növelik a dopaminszintet, így kitöltve a szex hiánya miatt keletkező űrt.

Megértésből közöny

Ha korai az öröm - Amikor a szex gyors véget érA szakemberek úgy látják, hogy eleinte a nők segítőkésznek, megértőnek bizonyulnak, aztán elegük lesz a „kínlódásból”. Ugyanis ahol tartósan fennáll ez a zavar, ott a szex igazi örömfaktora elvész.
Dr. Gyovai Gabriella nőgyógyász szerint a korai magömlés nem csak a párkapcsolati egyensúlyt befolyásolja kedvezőtlenül, de a női orgazmus gyakoriságát is. „Amikor a partner nagyon gyorsan jut a csúcsra, a nő gyakorta mozdulni sem mer, nehogy még inkább meggyorsítsa késleltetni vágyott beteljesedést, de más kedvezőtlen hatásai is vannak a női libidóra: a folytonos kudarcélmények miatt csökken a nemi vágy, intimitáskerülővé is válhatunk, romlik az orgazmusképesség, nő a frusztráltság, amelyet végül teljes közöny követhet. A legtöbb nő idővel valóban beleun a folyamatos küzdelembe. Kutatások szerint a korai magömléstől szenvedők partnereinek több mint 60 százaléka nem elégedett a szexuális érintkezéssel, így nem kérdés, a probléma nemcsak a férfiakat, de a nőket is érinti.”  

Boldogtalanságra ítélve?

„Szerettem a párom, de boldogtalan voltam mellette. Az önbizalmam romokban hevert, mert ő már egyáltalán nem kezdeményezte a szexet – meséli Erika, aki 3 évig élt együtt a nevezett fiúval. –  Ahogy elkezdtünk szexelni, már véget is ért a dolog. Fél percig sem tartott. Ezen rendre kibukott, vagy szótlanul a fal felé fordult, engem meg ott hagyott parlagon. Az előjáték során gyakran figyelmes és kitartó volt, de nekem akkor is hiányzott a »főrész«. Olyan ez, mintha egy darab kulcsjelenete előtt legördülne a függöny. Nem volt hajlandó szakember segítségét kérni, és egyre inkább azt éreztem, bennem keresi a hibát, mert engem állított be túl követeledzőnek. Éveken át kitartottam, aztán rájöttem, hogy fiatal vagyok még ahhoz, hogy szenvedélyes szex nélkül éljek, és a nemi életem csak a szorongásról szóljon.”

 Kapcsolódó cikkeink:

Kinek a problémája?

Dr. Fekete Ferenc urológus, a Magyar Szexuális Medicina Társaság elnöke szerint fontos a téves elvárások tisztázása, az ismételt aktus (egy kutatás szerint 71 százalékban nyújtotta az időt), valamint a párkapcsolati orgazmus javítása. Sokan az óvszert hívják segítségül, ám ez – a fent említett kutatás eredményei szerint – csak minden harmadik férfinál segített elodázni az orgazmust.
„Sokszor a férfiak is inkább a párkapcsolatot féltik, és nem is szexualitás milyensége miatt gyötrődnek, míg mások a nőtől várnák, hogy tartsa a tempót, mert ebben látják a probléma megszűnésének lehetőségét – mondja a szakember. – Érdemes azon is elgondolkodni, hogy köthető-e valamilyen eseményhez a probléma kialakulása.”
A kutatásokból az is kiderült: a korai magömléssel küzdők partnerei türelmetlenebbek, mint a merevedési zavarral küzdőké. Feszültséget okoz számukra a szexuális pózok behatároltsága, miközben azt is észlelik, hogy a férfi nem olvad össze velük érzelmi szempontból, és még akkor is magukra maradnak, ha sikerül némileg elhúzni az időt.
„Itt az ideje, hogy elkezdjünk beszélni erről a betegségről, és missziónknak tartjuk, hogy minél több férfi értesüljön arról, ez egy kezelhető állapot. A közelmúltban a probléma kezelési lehetőségei ugyanis tovább bővültek” – mondja dr. Fekete Ferenc.

 

Felvilágosító kampány indult

A korai magömlésnek számtalan definíciója létezik. A Mentális Betegségek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyvének meghatározása szerint akkor beszélünk róla, amikor az orgazmus és a magömlés állandóan vagy visszatérően, minimális szexuális ingerlés hatására behatolás előtt, közben, vagy röviddel utána következik be, még mielőtt az a férfi szándékában állna. Kulcsszó tehát a kontroll, ezért is kapta a felvilágosító kampány a „Tiéd a kontroll” elnevezést. A korai magömlésben szenvedő férfiak 95 százaléka ugyanis az ejakuláció „nagyon gyenge” vagy „gyenge” kontrolljáról számolt be.
A kampány azt az egyszerű, de kulcsfontosságú üzeneteket közvetíti az érintettek felé, hogy ne tagadják le a problémát, hanem merjenek lépni, hiszen a korai magömlés sikeresen kezelhető. Forduljanak bizalommal szakorvoshoz, hiszen léteznek olyan lehetőségek, amelyek segítségével életminőségük és szexuális kapcsolatuk jelentősen javítható.
www.tiedakontroll.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top