Egészség

Vérvizsgálattal is kimutatható a méhnyakrák

A teszt alapján eldönthető, a betegség kezelést vagy csak folyamatos figyelemmel kísérést igényel-e.

Hőtérképes vérvizsgálattal kimutatható a méhnyakrák – derült ki egy amerikai kutatásból. A plazmatermogram nevű eljárás a vérben lévő fehérjéket, köztük a daganat által létrehozott fehérjéket vizsgálja. A kis létszámú résztvevővel végzett kutatás eredményeiből az derült ki, hogy a teszttel kimutatható a méhnyakrák és a betegség stádiuma is.

A méhnyakrák jelenleg alkalmazott szűrése során a kenetmintában keresnek a normálistól eltérő sejteket és nagy kockázatot jelentő, rákkeltő vírusokat. A Louiseville-i Egyetem kutatói a plazmatermogram-technológiával elemeztek vérmintákat. A vérben található fehérjék eltérően reagálnak a hőre, ez pedig a fehérjetartalom hőtérképén, vagyis termogramján mutatkozik meg.

Mint Nichola Garbett, a kutatás vezetője elmondta, egy kényelmesebb, diszkrétebb, kisebb beavatkozással járó szűrővizsgálatról sikerült bebizonyítaniuk, hogy kimutatható vele a méhnyakrák, és a daganat stádiuma is megállapítható. A teszt alapján eldönthető, a betegség kezelést vagy csak folyamatos figyelemmel kísérést igényel-e.

Az új eljárás javíthat a méhnyakrák szűrésén és kezelésén, ám a kutatás során igen kevés résztvevőt vizsgáltak, ezért egyelőre nem tudni, szélesebb körű használatnál mennyire bizonyulna pontosnak és megbízhatónak az eljárás, ehhez további vizsgálatokra lenne szükség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top