Egészség

Banánnal a rák és az asztma ellen!

A legújabb kutatások szerint a banán az egyik legegészségesebb gyümölcs, ami létezik, nem véletlenül ajánlják, hogy együnk belőle többet.

Nem ismerek olyan embert, aki ne szeretné a banánt, és ez talán nem is véletlen: a banán az egyik legnépszerűbb és leggyakrabban fogyasztott gyümölcs a világon, amit több mint 100 országban termesztenek, az Amerikai Egyesült Államokban pedig többet esznek belőle, mint almából és narancsból együttvéve. Azt már eddig is tudtuk, hogy szénhidráttartalma miatt jó energiaforrás, könnyen emészthető, káliumban és magnéziumban gazdag, pektintartalma pedig segíti az emésztést, most azonban újabb érdekességek derültek ki a sárga héjú gyümölcsről.

A legújabb kutatások szerint a banán rendszeres fogyasztásra csökkenti a rák és az asztma kialakulásának kockázatát.

Az Imperial College of London kutatása megállapította, hogy azoknál a gyerekeknél, akik naponta elfogyasztanak legalább egy banánt, 34 százalékkal kisebb az asztma kialakulásának esélye.
A rákmegelőzés érdekében is javasolt banánt enni: vizsgálatok szerint az élet első 2 évében történő rendszeres banánfogyasztás a gyermekkori leukémia kialakulási esélyét is csökkentheti. Mivel ez a gyümölcs jó C-vitamin-forrás, fogyasztása hozzájárul a szabad gyökök képződésének megakadályozásához, magas rosttartalma pedig csökkenti a colorectalis, vagyis a bélrák kialakulásának kockázatát is.

Érdemes tehát minden kisgyerek étrendjébe beilleszteni ezt a gyümölcsöt. Azt hiszem, az én kisfiamnak ezentúl mindig ez lesz a tízóraija vagy az uzsonnája – persze a „hagyományos” fogyasztási forma mellett igyekszem majd változatosan tálalni neki, nehogy megunja.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése