Egészség

Kiderült: az apa alkoholfogyasztása is károsítja a magzatot

Eddig úgy tudtuk, hogy az apai életmód és a születendő gyermek egészsége között nincs összefüggés. Egy friss kutatás azonban bebizonyította, hogy a fogamzás előtti apai alkoholfogyasztás jelentős magzati károsodásokat okozhat.

Ha az anya rendszeresen fogyaszt alkoholt várandóssága alatt, a születendő gyermeknél úgynevezett magzati alkoholszindróma alakulhat ki. Az ilyen csecsemő idegrendszere károsodik, testi és értelmi fejlődése is elmarad a többiekétől, viselkedési, később tanulási zavarai elszigetelhetik társaitól. A tünetegyüttes és az apa ivási szokásai között mostanáig azonban nem állapítottak meg ok-okozati kapcsolatot. Áttörést jelent azonban az új kutatás, amely kiderítette, hogy nemcsak az anya, hanem az apa alkoholfogyasztása is árthat a magzatnak.

Dél-koreai kutatók a vizsgálatok során hím egereknek adtak különböző töménységű alkoholt, egy másik egércsoportnak pedig csak sóoldatot. Ezután az állatok párosodtak, az így létrejött magzatokat pedig megvizsgálták a tudósok.

Az eredmények bizonyítékkal szolgáltak arra, hogy az apai alkoholfogyasztás közvetlenül befolyásolja a magzati fejlődést. Az alkoholt fogyasztó egérapáktól származó magzatok szervei és agya rendellenesen fejlődtek, a kontrollcsoportban fogant magzatoké normálisan. Az eredmények arra utalnak, hogy már a megtermékenyítéskor eldőlt a magzatok sorsa. A kutatók úgy vélik, az alkohol a hímivarsejtek génjeit károsítja, amelyek a normális magzatfejlődésért felelősek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése