Egészség

Megható: szerelme álmait váltotta valóra a haldokló férfi

Azt akarta, hogy a párja és a gyerekei boldogok legyenek.

A 26 éves Chris Price tavaly áprilisban tudta meg, hogy rákbetegsége, bár korábban úgy tűnt, hogy legyőzte, kiújult és immár gyógyíthatatlan. Az orvosok közölték a férfival, hogy nagyjából 6 hónapja van hátra. Chris ekkor elhatározta, hogy a hátralévő idejében élete szerelme, Ceri álmait váltja valóra.

Chris és Ceri nem sokkal később összeházasodtak. A férfi sajátjaként szerette Ceri korábbi kapcsolatából született négy gyermekét. Az egész család elutazott a párizsi Disneylandbe, majd a házaspár egy hétvégére New Yorkba is ellátogatott. Chris egy Louboutin luxuscipőt és egy Mulberry táskát is vásárolt Cerinek, aki régóta nagyon vágyott ezekre. Ceri születésnapján Las Vegasba utaztak volna, már le is foglalták az utazást, ám kifutottak az időből. Chris januárban, Ceri karjaiban hunyt el.

“Nagyon pozitív volt és sosem beszélt a haldoklásról, csak azt akarta, hogy én és a gyerekek boldogok legyünk” – mesélte Ceri a Daily Mail riportjában.

A fiatal nő kincsként őrzi az utolsó hónapok emlékeit. “Ha a szerelmem megmenthette volna, örökké élne. Rengeteg mindent belezsúfoltunk abba a rövid időbe, ami még jutott nekünk. A betegsége miatt teljesen a mának élt, és megtanított arra, hogy én is ezt tegyem. A karjaimban halt meg, és éreztem az utolsó leheletét. Összetört a szívem, amiért elveszítettem, és még mindig magamra fújom az aftershave-jét és felveszem a ruháit, hogy közel érezzem magamhoz.”

Szerelme álmait váltotta valóra a haldokló férfi

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése