Egészség

Majmokon már működik az AIDS elleni injekció

Jövőre már emberekkel tesztelik az új szer hatását. Az új gyógyszer egyetlen injekciója a jövőben akár három hónapig is védhet a fertőzéstől.

Reménykeltőek egy AIDS ellen védő szer első kísérletei, melyet amerikai virológusok makákókon végeztek el. A GSK 744LA jelű szer megvédte a makákókat a halálos SHIV-vírustól, amely az ember és a majom AIDS-kórokozójának hibridje. A szer hatását és biztonságát emberek esetében még nem vizsgálták, ám David Ho, a kutatást vezető New York-i Aaron Diamond AIDS-kutató Központ munkatársa elmondta: embereket 3-4 hónapig védhet a szer, tehát negyedévenként kellene majd beadni.

A kutatás során 2 hét különbséggel adtak egy-egy injekciót nyolc makákónak, másik nyolc pedig placebóinjekciót adott. Nyolc héten át hetente egyszer juttattak a végbelükbe SHIV-vírust. A szerrel kezelt csoport egyetlen tagja sem kapta el a fertőzést, míg a kontrollcsoport kezeletlen állatai közül mindegyik. Az új gyógyszer azt a stratégiát követi, amelyet már alkalmaznak olyan emberek védelmében, akik nem betegek, de a fertőzés nagy kockázatának vannak kitéve. Ők antivirális szert kapnak napi egy tabletta formájában.

Ho szerint azonban sokan nem képesek arra, hogy naponta bevegyék az előírt szert, így a hosszan, akár három hónapon át ható injekció ezt a problémát kiküszöbölhetné. Amíg ki nem fejlesztik a HIV-vakcinát, addig az injekció jó átmeneti megoldás lehet. A kutatás következő lépéseként jövőre klinikai próbákon, emberekkel is tesztelik az új szer hatását és biztonságát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése