Egészség

Óránként 90 ezer forintból átnevelik a válogatós gyereket

Amerikában már szakemberek specializálódnak a válogatós gyerekek problémájára.

Óránként 250 dollárért, vagyis mintegy 55 000 forintért bérelnek “étel coach”-ot válogatós gyerekeik mellé az amerikai szülők. A szakemberek különféle módszerekkel segítenek tágítani a kisgyerekek ízlését. Ilyen például közös, családi főzés, mely során olyan alapanyagokat használnak fel, illetve olyan ételeket készítenek, melyek addig ismeretlenek voltak a gyerek számára, vagy egyszerűen nem volt hajlandó azokat megenni.

A fenti ár egyébként az átlagosan válogatós gyerekkel való foglalkozásra vonatkozik, és minél válogatósabb a csöppség, annál magasabb a tarifa is, mely felszökhet akár óránkénti 400 dollárra, vagyis közel 90 000 forintra. A szülők beszámolói alapján azonban a szolgáltatás állítólag megéri az árát. 

Forrás: thestir.cafemom.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top