Egészség

Elaludni szex közben?

Nem alszunk eleget – ezzel a címmel kaptam egy új kutatás eredményéről szóló sajtóanyagot. Mondjuk egy pillanatig nem voltam meglepve. Nem alvásból simán diplomázni tudnék, lassan úgy érzem.

Mert egyrészt van a gyerek, aki hiába nem újszülött már, számtalan apróság tudja oly mértékben összezavarni, hogy az éjszakáim nem legyenek kimondottan nyugodtak. Másrészt meg van a gangon a burkolatfelújítás, és kelünk amúgy is, de mégis kicsit megrázó, amikor a légkalapács  érzésre a nappalinkban zakatol reggel hétkor, másrészt, miután kiolvastam a vonatkozó rendeleteket, megvilágosodtam,  hogy szombaton is nyugodtan felújíthatnak, aki erről mást tud, az téved.

A több alapról, az éjszakai plusz munkákról, a lebetegedő gyerek mellőli éjszakázásról igazából már hörpögni sem érdemes, mert megszoktam. Ja, hogy egészségtelen? Azt pont tudom,de a helyzeten nem változtat. Mondjuk a friss kutatásból a is kiderül, ha túl sokat aludnék, az is baj lenne, úgyhogy alapvetően mindegy…

Ha számokkal akarjátok szedálni magatokat, itt olvashatjátok a kutatás eredményét, mondjuk azon, hogy a legtöbben tévé előtt alszanak el, egy kicsit megborultam, és a szexes rész is meglepett kicsit… Szex közben elaludni? Félek, hogy ott nem a kialvatlansággal van az alapvető probléma…

Egy matracgyártó cég alváskutatása 1000 fő alvási, pihenési szokásait vizsgálta.

Nem alszunk eleget

A megkérdezettek 40%-a 6-7 órát alszik, közel 18% 6 óránál kevesebbet. 7-8 órát a válaszadók alig több mint 26 %-a jelölt meg, kb. 16% pedig ennél több időt tölt alvással. Nem meglepő módon a “hány órát aludna, ha tehetné?” kérdésre nem ezek a válaszok a születtek – a legtöbben (35%) 8-9 órát, illetve 7-8 órát (24%) szánnának erre a tevékenységre, sőt közel 10% még 10 óránál is többet fordítana rá. “A rövid alvásmennyiség szignifikáns rizikófaktora a bármilyen okból bekövetkező elhalálozásnak. Ha valaki csak napi 4 órát alszik rendszeresen, a kockázat 2-szeres, ha 5 órát alszik, másfélszeres a napi 7 órát alvókkal szemben.

Édes álom?!

Az elalvással, úgy tűnik, hogy nincs gond – a megkérdezettek közel felének nem kell sok idő, kb. fél óra, mire elalszik, közel 34%-nak pár perc alatt sikerül, ám több mint 11% legalább 1-2 órát vagy még többet forgolódik előtte. Hogy mi segít ebben leginkább? Úgy tűnik, hogy a tévénézés (a válaszadók közel 35%-a szerint), jócskán lemaradva következik az olvasás (11%), illetve további praktikák, mint például, hogy elszámolunk 100-ig, gyógyteát iszunk, meditálunk, tejet fogyasztunk.  A legtöbben (28%) nem emlékeznek az álmaikra, akik viszont igen, ott a “család, barátok” tematika vezet.  A válaszadók kb. 87%-a nem igazán frissen, illetve kifejezetten fáradtan ébred, a megkérdezettek közel fele szerint viszont a matrac számít leginkább a pihentető alvásban.

Alvás munka közben?

A megkérdezettek harmada csak a saját ágyában tud aludni. Egyedül vagy együtt szeretünk aludni – erre 41%-59% arányban voksoltak a válaszadók. Főképpen oldalt fekve alszunk vagy hason… és a válaszadók harmada már aludt el munkahelyen vagy iskolában, sokan rendszeresen! Szex közben azonban mindössze kb. 13%.

Mindössze? Klassz….

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése