Egészség

Volt vőlegényétől kap új vesét

Ha párként nem is, más tekintetben tökéletesen illenek egymáshoz.

Sabrina Timms és Daniel Burdick 8 évvel ezelőtt jegyben jártak egymással és született egy közös kislányuk. A kapcsolatuk azonban nem működött, mivel a nő szeretett volna letelepedni, a férfi viszont a zenei életben képzelte el a jövőjét, állandó utazgatásokkal. Végül felbontották az eljegyzést, ám ettől még szoros kapcsolatban maradtak a másikkal, a gyermekük miatt is.

2013 januárjában Sabrinánál dupla veseelégtelenséget állapítottak meg. Kiderült, hogy mindenképp új vesére van szüksége, és kétségbeesett kutatás kezdődött a megfelelő donor után. A fiatal nő hozzátartozói természetesen megvizsgáltatták magukat, ám egyikük sem bizonyult megfelelőnek. Ekkor jelentkezett Daniel is, akiről viszont kiderült, hogy tökéletes donor.

Sabrina és Daniel
Sabrina és Daniel

A férfi számára nem is volt kérdés, hogy vállalja a műtétet, hiszen a gyermeke édesanyjáról van szó. A transzplantációt ezen a héten végzik el. Ezt követően a donornak is közel egy évig kímélnie kell magát, így a zenei karrierjét kénytelen lesz szüneteltetni. Daniel azonban ezt az áldozatot is szívesen meghozza, hiszen mint mondta, a zene megvárja, most az a legfontosabb, hogy Sabrina jól legyen.

Forrás: Huffington Post

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top