Egészség

ÁNTSZ: hamarosan kezdődik a parlagfűszezon

Az idén is várhatóan július utolsó hetében, augusztus elején kezdődik a parlagfűszezon. Az allergiásoknak a tavalyi szezonnál erősebb pollenterhelésre kell készülniük.

A múlt év száraz időjárása visszavetette a parlagfű fejlődését, így 2013-ban az elmúlt 13 év második legalacsonyabb pollenkoncentrációját mérték. Az idén viszont a viszonylag száraz telet csapadékos tavasz követte, és főként a parlagfű vegetatív fejlődésének időszakában, májusban, júniusban és júliusban sok eső esett. Emiatt “dúsan növekszik” a parlagfű, több pollenre lehet számítani.

Az ÁNTSZ kiemelte, hogy még nem késő a parlagfű kaszálása, a gyomirtás. A pollenmennyiségre vonatkozó előrejelzés a július végi, augusztusi időjárás függvényében még változhat.
A jelenlegi előrejelzések szerint az allergiások hamarosan tapasztalhatják az első tüneteket: orrfolyást, tüsszögést, torok- és szemviszketést, könnyezést. Az ÁNTSZ azt javasolja, hogy a betegek már most konzultáljanak a kezelőorvosukkal a szezont megelőző gyógyszerszedésről, hogy felkészítsék szervezetüket a várható allergén hatás mérséklésére.

Az aktuális pollenkoncentrációról ezen a honlapon lehet tájékozódni, ott az idén is elérhető lesz a riasztási rendszer, valamint a múlt évben elindított pollennapló vezetésére is van lehetőség. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése