Egészség

A gerincferdülés az új elhízás?

Nem is olyan régen még mindenki arról beszélt, mennyire sok az elhízott gyerek. Persze, nem arra kell gondolni, hogy ma már minden kisiskolás tökéletes fizikai állapotban van, de legalább picit csökkent a számuk. Aminek örülnénk, ha nem lenne viszont több gerincferdüléses.

Négyszer több ételallergiás

“Hat éven keresztül hordtam fűzőt, életem legborzalmasabb időszaka volt. Gyakorlatilag az egész általános iskolás korom ráment, és még csak nem is volt értelme, mert a végén meg kellett műteni. Azóta kifejezetten jobban vagyok, de a fűzővel nekem rémálom volt az életem” – mondja a most 31 éves Júlia. Elég súlyos gerincferdülése volt, ezért napi pár órára vehette csak le a “bilincset”, egyébként folyton viselnie kellett.

“Amikor felírták a fűzőt, nagyon megrémültem. Én is azt gondoltam, hogy nem lehet így teljes az életem, nem lehetek olyan, mint a többiek – meséli Kata. – Szerencsére, tévedtem. Nagyjából két hét alatt szoktam hozzá, és azóta egyáltalán nem nyom, nem kellemetlen. Ruha alatt észre sem lehet venni. Bármit lehet csinálni benne, amit nélküle, vannak, akik rsg-znek. Az első röntgenemen 25 fokos volt a ferdülésem, négy hónap múlva fűzővel nulla, de fűző nélkül is csak 15.”

Szűrd ki otthon!

Bár nem kell attól félni, hogy minden iskolás gyerek innentől fűzővel rohangál majd, mégis figyelemre méltó, amit az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet legfrissebb adatai mondanak az iskolásainkról. Jó hír, hogy kevesebb az elhízott, a magas vérnyomásos és a tetves tanuló, és ha csak kicsit is, de legalább kevesebb az elhízott gyerek. Többnek van viszont valamilyen látászavara, ételallergiája, asztmája és gerincferdülése is. Ez utóbbi 15 százalékukat érinti, az ételallergiások száma az elmúlt 12 évben pedig megnégyszereződött.

A gerincferdülés könnyen kiszűrhető, az ortopéd orvosok szerint ebben nagy a védőnők és a szülők felelőssége is. Íme, egy jó tanács, pár perc, hogy megnézd, rendben van-e a gyereked: állítsd egyenesen, hunyja be a szemét, és emelje előre a karját. Maradjon így fél percig. Ha nem okoz neki gondot a gyakorlat, és közben a testtartása egyenes marad, akkor a hát-, a nyak- és a vállizmai elég fejlettek. Tartáshiba esetén a gyakorlat alatt a vállak és a medence előreesnek, a felsőtest hátrabillen, a gyerek pedig akár még fáradtságra is panaszkodhat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top