Egészség

Két évig biztosan nem csökken a hepatitiszek száma

Borsod megyében nagyon megugrott a fertőző májgyulladások száma, pedig az alapvető higiéniás szabályok betartásával elkerülhető lenne a betegség.

Borsod megyében az év eleje óta 20-30 százalékkal több hepatitiszes beteget regisztráltak, mint tavaly, ugyanebben az időszakban. A B.A.Z. Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve egy tájékoztatót küldött lapunknak arról, pontosan hol, mennyi beteget regisztráltak: a megyében összesen 238-an, Miskolc városában 39-en kapták el a betegséget.

Sok betegségre, így erre is jellemző a ciklicitás (bizonyos időközönként fel-felbukkan a hepatitis A, abban az időszakban nagyobb számú megbetegedést okoz): ennél a kórnál 7–10 éves ez az időtartam. Viszont a megbetegedések számának jelentős mértékű csökkenéséhez 2-3 év szükséges, tehát ennyi ideig biztosan több beteget fognak regisztrálni.

A hepatitis A-vírus széklettel szennyezett piszkos kézzel, szennyezett tárgyakkal, szennyezett étellel-itallal terjed. A beteg székletével üríti a vírust, ami szájon át kerül a szervezetbe. A fertőzés továbbterjedését az alapvető higiénés rendszabályok betartásával (étkezés előtt, WC-használat előtt és után alapos szappanos kézmosás) meg lehet akadályozni. A fertőző májgyulladásban szenvedő beteg a “sárgaság” megjelenése előtt már üríti székletével a vírusokat, ebben az időben fertőzőképes.

A tünetek 2-3 hét múlva megszűnnek, de a lábadozás akár 2-3 hónapig is eltarthat. Magától gyógyuló betegség, lefolyását nem lehet gyógyszeres kezeléssel gyorsítani, többségében maradványtünetek nélkül gyógyul. A betegség lappangási ideje 2-8 hét. Lázzal, étvágytalansággal, gyengeséggel és hasi fájdalommal kezdődik. A betegeket a sárgaság kezdetétől számítva legalább egy hétig fertőzőosztályon kell elkülöníteni. Gyermekeknél gyakori a tünetmentes átvészelés. A hepatitis A védőoltással megelőzhető. A védettség a 10–14 nap után alakul ki. B.A.Z. megyében a fertőzöttek környezetében mindenütt biztosították a megfelelő mennyiségű oltóanyagot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top