Egészség

Ajándékozz a betegeknek otthon töltött napot!

Különleges adománygyűjtő akció vette kezdetét a Szent Margit Kórházban. A Szent Margit Kórház Fejlesztéséért Alapítvány közösségi akciójának célja az egészségügyi intézmény központi műtőjének teljes felújítása, széles körű társadalmi összefogással.

A Szent Margit Kórház idén tavasszal döntött úgy, hogy új műtő építésébe kezd.  2013-ban a kórház rengeteg munkával, alapítványok bevonásával, támogatók gyűjtésével és a szűkös pályázati lehetőségek kihasználásával közel 200 millió forintos forrást teremtett elő infrastruktúrájának és gépparkjának fejlesztésére. A most megcélzott felújítás egyfajta kísérleti projekt: a vállalati és a civil szféra összefogására alapoz, azzal a céllal, hogy a társadalmi együttműködésnek köszönhetően mielőbb elkezdődhessenek a fejlesztések.

Az időtényező különösen fontos a gyógyítás folyamatában. Az idei projekt célkitűzése a műtőbe tervezett 70-80 millió forintos értékű laparoszkópiás torony árának előteremtése. Hogy mire is jó ez? A hasüregi és mellkasi műtéteknél a laparoszkópiás eljárásnak köszönhetően nem szükséges nagy metszéseket végezni, csupán a beavatkozáshoz szükséges operációs műszert kell bevezetni a hasüregbe, valamint azt a másik, optikai műszert, amely képet közvetít onnan a sebészcsapatnak egy monitorra. Így lényegesen lerövidül a lábadozás és később a gyógyulás ideje, ami nemcsak a betegnek kellemes és fontos, hanem egyértelműen hasznos az egész társadalomnak is. A laparoszkópiás műtétet követően a műtött beteg sokkal hamarabb térhet vissza otthonába, szerettei körébe, és – ami nem elhanyagolható szempont – a munkájához is.  

Kórház az emberekért, emberek a kórházért

“A kórház központi épületének 1981-es átadása óta a géppark és az infrastruktúra keveset fejlődött. A központi műtő teljes felújításához közel egymilliárd forintra lesz szükségünk, ennek fényében egy pár ezer forintos adomány jelentéktelennek tűnhet. Ha azonban emberibb léptékben közelítjük meg a kérdést, máris megmutatkozik a társadalmi összefogás szerepe és ereje. A laparoszkópiás torony 10 éves üzemidejével számolva már egy 2000 forintos adomány is plusz egy otthon töltött napot jelent egy operáción átesett betegnek, évente pedig közel 10000 páciens felépülését gyorsíthatjuk meg az eszközzel” – mondta el a gyűjtésről Dr. Badacsonyi Szabolcs megbízott főigazgató.

A 2015. végéig tartó akció részletei a kórház weboldalán olvashatók, ahol egy számláló dokumentálja az összegyűjtött otthon töltött napok számát. Emellett telefonos adományvonal is elérhető a 13600-as telefonszámon, itt a 75-ös melléken juttathatók el az adományok a kórház részére. A kezdeményezés eddigi támogatói: a TEVA Magyarország, a Central Médiacsoport Zrt., a Mito Europe Kft., a Noguchi Porter Novelli és a Vígszínház. Utóbbi a közeljövőben jótékonysági esttel járul hozzá a gyűjtéshez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top