Egészség

Denevérek okozhatták az ebolajárványt

A helyiek nemcsak megfogták a vírusgazda denevéreket, hanem időnként meg is sütötték őket.

Denevérek miatt fertőződhetett meg ebolavírussal tavaly december végén a nyugat-afrikai Guinea Meliandou nevű településén az a kisfiú, akit a világszerte több ezer halálos áldozattal járó vérzéses láz első betegének tartanak.

A Fabian Leendertz vezetésével tevékenykedő nemzetközi kutatócsoport állítása szerint az afrikai faluban a gyerekek gyakran játszottak egy hatalmas üreges fa körül, ahol szelindekdenevérek (Mops condylurus) éltek. A kutatók az azóta leégett fa körüli talajban és az elszenesedett maradványokban megtalálták ezen denevérfajta örökítőanyagát. A környékbeliektől azt is megtudták a szakértők, hogy a gyerekek gyakran megfogták a fában élő denevéreket, sőt időnként rostélyon megsütötték őket.

A szakértők körében a szelindekdenevérek már korábbi ebolajárványok kitörésekor is lehetséges vírusgazdaként merültek fel. A fajról köztudott, hogy képes átvészelni az ebolavírussal való megfertőződést. Az állatokban a kutatók korábban a kórokozó elleni antitesteket fedeztek fel.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentése szerint a fertőzöttek száma az ebola által leginkább sújtott három afrikai országban, Sierra Leonéban, Libériában és Guineában együtt már meghaladta a 20 ezret, és eddig 7842 ember halt meg a járványban. A helyzet Sierra Leonéban a legsúlyosabb.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top