Egészség

Diétáztassam a gyereket vagy ne?

Baromi nehéz kérdés: zárjuk be a hűtőt, adjunk mikroadagokat, vagy mégis mit tegyünk, hogy jót tegyünk a gyerekkel? Nonó, a fitneszedző anyuka elmondja, ő hogyan csinálja.

Nekem az a véleményem, hogy példát kell mutatni! Nem tiltani vagy nem nem adni, hanem jó példával elöl járni! Több gyereknél láttam és hallottam, hogy akinél porcióztak, vagy aki elől elvették rendre a tányért, az később evési zavarral küzdött, vagy éppen emiatt lett esetleg túlsúlyos is felnőtt korában. Nem szabad bántani, megalázni, sőt célozgatni sem. Meg kell fogni a kezét, és vezetni kell őt.

Diétáztassam a gyereket vagy sem?

A megoldás egyszerű, de odafigyelést igényel.

Egészséges, minőségi ételek fogyasztása és a mozgás hangsúlyozása! Ezzel a kettővel lehet egy kamasz gyermeket vagy bármilyen korú embert visszaterelni a megfelelő útra.

Mi a probléma fő okozója? Egyértelműen a cukros és zsíros ételek és italok. A sok készétel, előre csomagolt étel, gyorsétterem. Hogy egyszerűsítsük életünket, ezekhez nyúlunk elsősorban és ekkor elindul a lavina. A gyerekek hozzászoknak már korán a cukros üdítőkhöz, ételekhez, ez kevésbé okoz nekik telítettséget, hamar éhesek lesznek, és a számukra szükséges kalóriának akár a többszörösét is beviszik egy nap. Keveset vagy egyáltalán nem sportolnak, így a többletkalóriákat nem mozogják le, mert az iskolában ülnek, otthon, mikor tanulnak, szintén ülnek, majd a számítógép és tévé előtt megint ülnek, vagy éppen fekszenek. Kevés folyadékot fogyasztanak (vizet) ami fontos lenne. Ez így megy napról napra…

Ha mi, szülők ügyesek vagyunk, akkor már kicsi kortól törekszünk arra, hogy nagyrészt egészséges ételek kerüljenek az asztalra, amibe bele kell, hogy férjen az a túró rudi vagy a keksz is. Ha sikerül minél korábban találni neki egy mozgásformát, amit szeret, akkor már nagyon szerencsések vagyunk. Lehetnek még életszakaszok a gyerekeknél, mikor többet esznek, többet kívánnak, de ha rendszeresen mozognak, szépen tudják majd kompenzálni a dolgokat, és ismerni fogják annyira a testüket, hogy nem lesz belőle nagyobb problémájuk (persze ez sem törvényszerű).

Így sportoljon a tinédzser gyereked!

A legnehezebb a tizenéves korosztállyal. Nehéz beleszólni a dolgaikba, nem nagyon szeretik, mert már felnőttnek érzik magukat, pufognak, csak azért sem csinálják, nekik nem kell a tanács. Nagyon szépen, óvatosan és okosan tudjuk rávezetni őket arra az útra, amire szeretnénk. Itt szerintem az első, amivel segíteni tudjuk őket, hogy időt és energiát nem sajnálva, sok helyre levisszük és sok-sok mozgásformát kipróbáltatunk a gyerekkel.

Egy olyan biztosan lesz, ami tetszeni fog neki. Ha jó a kommunikáció egy családban, a szülők foglalkoznak a gyerekkel, van bizalom, akkor a gyerek el fog menni a szülővel, és meg fogja érteni, hogy mi miért történik. Csak a módja nem mindegy, a kommunikáció megfelelő módja. De mindenki ismeri a saját gyerekét, és tudja, hogy tud rá a legjobban hatni. Nem sütivel és csokival!!!

A mozgás mellett kezdjünk el neki a suliba gyümölcsöt tenni a szendvics mellé,

kezdjük banánnal, mert édes, kielégíti az édesség utáni vágyát. Utána jöhet körte, alma, mandarin. Majd a szendvicsbe szalámi helyett sonkát tegyünk, majd salátát, retket, paprikát, egyre több zöldséget. Ha a gyerek rugalmas, nem ellenkezik, akkor a zsemlét cseréjük le tönköly- vagy teljes kiörlésű kenyérre. Ha mi sütjük a kenyeret, még jobb, fokozatosan a fehér lisztet negyed, fél, akár egész részben váltsuk ki megfelelő lisztekkel. Ha a suliba ezeket már reformálni tudjuk, fél siker.

Diétáztassam a gyereket vagy sem?

Szuperanyuk és – apuk: hogyan kerüljön a tízórai a dobozba?

Ha elérjük, hogy gyümölcsöt válasszon édesség helyett otthon is, hogy megfelelő gabonákat válasszon, müzliszeletet egyen vagy chips helyett kölesgolyót, ebédre ne csak a köretet egye meg, hanem a húst is, a levesben ne álljon meg a kanál a sok tésztától, hanem kóstolja meg a zöldségeket is, akkor már jó úton járunk.

Ez egy folyamat. És nehéz, mert a gyerek nem hülye, sőt. Tudatosnak kell lennünk és lassan, fokozatosan cserélnünk le a dolgokat.

De, mint írtam, mindig az a legjobb, ha már az elejétől azt látja, hogy tízóraira nem kekszet eszünk, hanem gyümölcsöt, uzsonnára nem pudingot, hanem esetleg natúr joghurtot friss gyümölccsel, később ez lesz a természetes a gyereknek. Az életkor előrehaladtával mindig sokkal nehezebb lesz az egész életmódváltás.

Vannak életszakaszok, mikor válogatós a gyerek, vagy nem eszik.

Ismerős helyzet számomra is, de akkor is meg kell tanulni belecsempészni az étkezésbe a tápanyagokat. Például, mikor a nagylányom nem evett főzeléket, turmixoltam és krémlevesnek “adtam el” neki, kölesgolyóval. Imádta, azóta is rajong a krémlevesekért, de tény, már mindent eszik. Nálunk természetes, hogy a süti eritrittel és tönkölyliszttel készül, olaj és margarin helyett kókuszzsírt használunk. Ennek ellenére szeretik a csokit, amit kapnak is, megfelelő gyakorisággal és mennyiségben. Soha nem falnak, soha nincsenek kiéhezve semmire.

Hol vegyek ruhát a duci gyerekemnek?

A kisebbik lányomnak volt 2,5-3 évesen egy időszaka, amikor csak tejtermékeket evett és tojást. Hagytam, mert úgy gondolom, tudják, mire van szükségük, ő gondolom, növésben lévő szervezet, a csontjai ezt kérték. Karácsony tájékán meg tudna élni mézeskalácson. Szerencsére nálunk egészségesen készül az is, de mézeskalács is csak akkor jár, ha előtte eszik “rendes” ételt. Ne engedjük, hogy a gyermek elérje azt, hogy főétkezést helyettesítsünk édességgel. Egyszer kell csak megengedni, onnantól mindig kérni fogja.

A cikk szerzőjének nagy fogyástörténetét itt olvashatjátok!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése