Egészség

Négykézláb mászott be a célba a futónő – videó

A szervezete feladta, az akarata azonban nem.

Egy kenyai maratonista, Hyvon Ngetich jó úton haladt afelé, hogy megnyerje az Austin maratont, hiszen majdnem végig ő vezette a versenyt. Alig 50 méterrel a cél előtt azonban a szervezete nem bírta tovább a megterhelést, és a versenyző a szó szoros értelmében összeomlott. Bár rögvest a segítségére siettek, és hoztak neki egy kerekes széket, a nő nem fogadta el azt, ehelyett inkább négykézláb vonszolta  el magát a célig.

Végül még így is harmadik helyezett lett. A verseny szervezője, John Conley méltatta Ngetich teljesítményét és bátorságát, mindemellett a pénzdíját is megemelte, így ugyanazt az összeget kapta meg, amit a második helyezett.

A sportoló saját bevallása szerint nem csupán a mászásra, de már a verseny utolsó két kilométerére sem emlékszik. Viszont elhatározta, hogy jövőre is visszatér az Austin maratonra.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top