Egészség

Erre is jó a curry

A currys fűszerkeveréket sok mindenhez használhatunk, ráadásul nemcsak finom, de egészséges is!

A curry jótékony hatásai:

Immunrendszer-erősítő
A curryben egy kurkumin nevű öszetevő található, amelynek számos jótékony hatása van az egészségünkre. Így az immunrendszerünk erősítésében is nagy szerepe van azáltal, hogy olyan fehérjék termelődését segíti elő a szervezetben, amelyek a védekező rendszerünk megfelelő működéséhez nélkülözhetetlenek.

Antioxidáns
A curryben található kurkumin antioxidánsként is hatékony, így többféle daganatos betegség megelőzésében is segít, de egyes vizsgálatok szerint akár még az Alzheimer-kór gyógyításában is szerepet játszik, bár ezt a hatását még vizsgálják az orvosok.

Cukorbetegség megelőzése
Vizsgálatok kimutatták, hogy a curryben lévő összetevők megelőzhetik a kettes típusú cukorbetegség kialakulását. Az eredmények szerint ehhez a hatáshoz rendszeresen fogyasztanunk kell ebből a fűszerből. Ezen kívül pedig gyulladáscsökkentő hatású is, ezzel a hasnyálmirigyben található, vércukorszintet is szabályozó sejtek károsodását akadályozza meg.

Daganatok megelőzése
A kurkumin számos daganatos betegség megelőzésében is segíthet. Többek között hatásos a mell- és a különböző nyakdaganatok megelőzésében. De a különböző vizsgálatok azt is kimutatták, hogy akár még a prosztatadaganat megelőzésében is hatásos segítség lehet.

Hogyan készíts currys főszerkeveréket? Tudd meg a Healthy Heaven blogról!

Erre is jó a curry

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top