Egészség

10 ok, amiért fáradtabb voltam a nyári kánikulában

Bevallom, én is azok közé tartozom, akik egész évben a nyarat várják. A napfényt, a medencét, a pihenést. De amikor megérkezik, valahogy mégsem jó. Nyáron állandóan fáradtnak éreztem magam. Reggelente alig bírtam kikászálódni az ágyból, és a punnyadt hangulat napközben sem hagyott el. Legszívesebben az árnyékos szobában vártam ki a forróság végét. Csak az vigasztal, hogy nem vagyok ezzel egyedül, a nyári fáradtság szindróma sok embert leterített.

1. Meleg!

10 ok, amiért fáradtabb lehetsz nyáron

Ezzel persze nem mondtam újat senkinek. Óriási szaunává változott az ország, ahol az ember megfő az utcán, majd a légkondis irodában, boltokban megfagy. A normális szaunázás is megviseli az embert – ez a heteken át tartó folyamatos hőmérséklet-ingadozás pedig teljesen kikészíti a szív- és érrendszert. A kánikulában a testünk igyekezne a keringéssel lehűteni a szervezetet, de ha a meleg hosszan eltart, akkor képtelen erre.

Megoldás: Sport

Persze a nyári hőségben a fenének sincsen kedve mozogni, de a helyzet az, hogy a testmozgás közbeni izzadás kifejezetten segít a szervezetnek abban, hogy optimálisan működjön. Sőt, a sportolás közbeni izzadás során hozzászokik a hőmérséklet-változáshoz, és sokkal jobban tolerálja az időjárás szélsőségeit is.

2. Szomjúság

10 ok, amiért fáradtabb lehetsz nyáron

Inni kell, ez nem vitás – de kevesen gondolnak arra, hogy annak a két liternek amit hétköznap ajánlanak az orvosok a kánikulában 4-5 literre kellene emelkednie, de persze ez személyenként változik. A dehidratáció első jele a fejfájás, ha ezt erős szagú, sötétsárga vizelet kíséri, akkor tuti, hogy azonnal emelni kellene a folyadékbevitelen. Ha nincs elég víz a szervezetben, akkor leesik a vérnyomás, és a test átkapcsol takarékos üzemmódra, tehát ki sem akar kelni az ágyból. Ehhez pedig elég egyszázaléknyi vízveszteség is, amit az ember simán kiizzad a 40 fokban.

Megoldás: Kulacs

Nemcsak azért, hogy mindig legyen nálad víz (és ne kelljen drágán megvenned útközben), de azért is, mert ez segít mérni, hogy mennyit ittál már meg. Egy félliteres kulacsot tízszer is újra kell tölteni. Aki csak 2-3 alkalommal teszi meg egy nap, annál baj van.

3. Vitaminhiány

10 ok, amiért fáradtabb lehetsz nyáron

Persze ilyenkor nyáron bőven van zöldség és gyümölcs – de valahogy a strandon annyiféle csábítás vonja el az embert az egészséges diétától. Lángos, fagyi, gyrostál… és máris beüt a kajakóma, ami teljesen tehetetlenné teheti az embert.

Megoldás: Irány a zöldséges!

Az idénygyümölcsökben természetes antioxidáns van, amely segít kivédeni az UV sugárzás káros hatásait, de megemészteni is sokkal könnyebb, így egy-egy étkezés után nincs szükség órákon át tartó emésztési pihenőre.

4. A medence

10 ok, amiért fáradtabb lehetsz nyáron

Azzal mindenki számolni szokott, hogy egy alaposan átstrandolt nap után ki lesz merülve – ám úgy tűnik, nem a víz és a napfény szívja ki az ember erejét, hanem a klór, amely a fürdés közben nagy mennyiségben szívódik fel a bőrünkön keresztül, és megzavarja a pajzsmirigy működését. Az alulműködő pajzsmirigy fáradtságot és fokozott étvágyat okozhat, aki tehát túl gyakran strandol, az bizony ne csodálkozzon, ha kipukkadva érzi magát.

Megoldás: Krémezés

Állítólag a krémezés megakadályozza, hogy a klór nagy része felszívódjon, ezért legalább a nyakat érdemes leblokkolni egy kis naptejjel vagy testápolóval. A legjobb megoldás pedig az, ha természetes, klórmentes vízben fürdik az ember, mint amilyen a Balaton vagy a tenger.

5. Alkohol

10 ok, amiért fáradtabb lehetsz nyáron

Haverok, buli és egy kis koktél. Nyaralás közben könnyen lecsúszik egy kis alkohol, és valljuk be, nincs is rossz egy nagy pohár sörben vagy egy fröccsben. De sajnos az az alkohol befolyásolja az alvási ciklust, így akkor is fáradtan ébredhetsz, ha utána az óra szerint kialudtad magadat. Az alkoholban lévő kémiai anyagok ugyanis megakadályozzák, hogy lejuss a mélyalvás fázisába, így egész nap kóvályogni fogsz.

Megoldás: Este inkább alkoholmentesen

Legalábbis akkor, ha másnap friss akarsz lenni. Ha az esti partyzás kihagyhatatlan csábításnak tűnik, akkor legalább ügyelj rá, hogy a fogyasztott alkohol kétszeresét megidd víz formájában is, hogy ezzel is tehermentesítsd a májad.

6. Szieszta

10 ok, amiért fáradtabb lehetsz nyáron

Nincs is jobb, mint a hőség elől bemenekülni a hűvös, árnyékos szobába, és ott nagyokat pihengetni. Végül is ezt csinálják az olaszok és a spanyolok is. Valahogy ők mégis kipihenve kezdik a délutánt, és éjfélig nem fáradnak ki – a magyar csendespihenőzők többsége számára azonban jóval nehezebb az ébredés, és az álmosság gyakran egész estig megmarad.

Megoldás: Fél óra szundi elég

Igen, a déliek sziesztája valóban 2-3 órás, de ezt nem alusszák végig! Esznek, olvasgatnak, pihengetnek (nem csak egyedül) és maximum fél órát alszanak. Az ennél hosszabb alvás során ugyanis az ember belecsúszik a REM ciklusba (aminél már álmodik is), ami 90 percig tart. A legrosszabb, ha egy óra múlva felébredünk, mert akkor épp a legmélyebb álomból fogunk felriadni, és az egyáltalán nem pihentető.

7. A hűvös éjszaka

10 ok, amiért fáradtabb lehetsz nyáron

Amikor az embernek a forróságban nincs ereje mozdulni sem, logikus kompromisszumként vesz el órákat a hűvös éjszakából főzésre, munkára. Ám aki éjjel ébren van, az bizony napközben álmos lesz, és aztán hiába próbál visszatérni a régi rutinhoz, könnyen azt veszi észre, hogy se éjjel, se nappal nem érzi már magát kipihentnek.

Megoldás: A csendes hajnal

Úgy tűnik, az emberek bioritmusa jobban viseli a koránkelést, mint az éjszakázást. Tehát ha ki akarod használni a hűvös órákat, inkább kelj fel pár órával korábban és sziesztázz egyet ebéd után, hogy ne borulj fel a fáradtságtól. A lényeg, hogy ne pár napig csináld ezt, hanem hetekig. Az állandóság, a kiszámíthatóság mindig jobb érzés a szervezetnek, mint a hirtelen és egyedi döntések.

8. Túl sok kávé

10 ok, amiért fáradtabb lehetsz nyáron

Nyáron könnyen elgaloppírozza magát az ember koffein terén: reggel a megszokott eszpresszó, aztán délben egy jeges kávé, este egy kávés fagyi. Aztán meg azt veszi észre az ember, hogy egyre több kell, és a napi egy-két kávéból pillanatok alatt lesz 4-5, ehhez még a kóla, a tea és máris azt veszed észre, hogy nem jön álom a szemedre, ha pedig nem alszol, másnap hogy is ébredhetnél frissen?

Megoldás: Ácsi!

Számold össze, mennyi koffeint fogyasztasz egy nap – ha rendszeresen kólázol és fekete teát is iszol (a jeges is számít) akkor bizony könnyen lehet, hogy a koffein-túladagolás miatt nem tudsz aludni. Igen, a folyadék kell – de okosabb lenne ezt tiszta vízből bevinni.

9. Cukorbetegség

10 ok, amiért fáradtabb lehetsz nyáron

A diabétesz a leggyorsabban terjedő népbetegség, évente több millió embert diagnosztizálnak vele – de még többen vannak, akik nem is sejtik, hogy érintettek. A test működéséhez a cukor (glükóz) adja az energiát, a cukorbeteg pedig éppen ezt nem tudja feldolgozni, így felgyűlik a vérben. Az állandó szomjúság, éhség, hirtelen fogyás és gyakoribb gombás betegségek mellett az állandó fáradtság a betegség első jele.

Megoldás: Vérteszt

Aggódni egy pillanatig sem kell – ma már minden gyógyszertárban kérhetünk egy gyorstesztet, ami megmondja, rendben van-e a vércukrunk. Ha gond van, érdemes azonnal orvoshoz fordulni!

10. Terhesség

10 ok, amiért fáradtabb lehetsz nyáron

Nem célunk a riogatás, de bizony a terhesség első jele a hirtelen megváltozott alvásritmus, az ólmos fáradtság, és ez bizony gyakran 12 hétig is eltart. Fiatal, fogamzóképes nőknél ez a leggyakoribb egészségügyi oka annak, ha más vágyuk sincsen, mint ágyban maradni egész nap.

Megoldás: Ne küzdj ellene!

A magzat létrehozásához óriási anyai energiák kellenek, de nemcsak ezért alszanak annyit a nők. A biológusok szerint ennek inkább evolúciós oka van: minél kevesebbet mozog egy nő, annál kisebb a vetélés esélye, így természet anyánk kényszerpihenőre küld minket a jövő generáció érdekében. Ne aggódj: a második trimeszterre elmúlik az álmosság.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top