Egészség

Magának festette fel a mozgáskorlátozott parkolóhelyet az anya

A mozgáskorlátozott nőnek elege lett abból, hogy hónapok óta nem történt intézkedés, így a szó szoros értelmében a saját kezébe vette az ügyet.

Egy kerekesszékes anya, Claire Lomas még áprilisban kérelmezte a brit Melton Mowbray városának hatóságainál, hogy fessenek fel egy mozgáskorlátozottparkolóhelyet a kislánya iskolája elé, ahol leparkolhat. Ugyanezt pedig az iskola is kérvényezte.

Semmilyen előrelépés nem történt azonban az ügyében és múlt héten, amikor a tanítás első napján iskolába vitte a kislányt és szerette volna bekísérni, mint a többi szülő, a tömeg miatt nem tudott bejutni az intézménybe, így végül egy másik anyukára kellett bíznia a gyereket. Ezek után felhívta a helyi tanácsot, ám ott nem tudták neki megmondani, hogy mikor készül el a mozgáskorlátozott parkolóhely. Mire Claire közölte, hogy ebben az esetben saját maga készíti el azt.

Magának festette fel a mozgássérült parkolóhelyet az anya

Kockáztatva, hogy elviszi a rendőr, saját kezűleg fújt fel rózsaszín festékszóróval egy mozgáskorlátozott parkolóhelyet az iskola elé a betonra.

Ez már a helyi hatóságok figyelmét is felkeltette és azóta elnézést kértek az asszonytól a  késedelemért, illetve közölték, hogy nem indítanak ellene semmilyen eljárást a tette miatt.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top