Egészség

Tudtán kívül, évekig élt agytumorral a tinédzser lány – megrázó történet

Egy Allana Prosser nevű 17 éves lány 6 éven át élt súlyos agytumorral anélkül, hogy tudott volna róla. A fiatal lány életben maradt, de az egyik szemét soha többet nem tudja kinyitni.
Tudtán kívül, évekig élt agytumorral a tinédzser lány – megrázó történet

A lány mindennapos fejfájásai 11 éves korában kezdődtek, 2009-ben. Viszont a betegségére, vagyis hogy súlyos agytumora alakult ki, csak idén derült fény. A tumor akkorára nőtt, hogy elkezdte nyomni az optikai idegeket, ezért nem tudja nyitva tartani egyik szemét a fiatal lány.

Tudtán kívül, évekig élt agytumorral a tinédzser lány – megrázó történet

Az angol lányt a diagnózis után egyből az Egyesült Államokba szállították, hogy ott megkapja a megfelelő kezelést. A méregdrága műtétekre a lány és családja a közösségi oldalaknak és volt iskolájának köszönhetően gyűjtötte össze a pénzt.

Tudtán kívül, évekig élt agytumorral a tinédzser lány – megrázó történet

A második műtét során sikerült eltávolítani a tumor nagy részét, ami akkor már elérte a 15 cm-es átmérőt! Egy 4 cm-es darabot ugyan ott kellett hagyniuk az orvosoknak, és a lány valószínűleg soha többet nem lesz képes kinyitni az egyik szemét, de egészségesen élhet tovább. Allana, aki az összes képen mosolyog, azt mondta, az egyszeműségre is kihívásként tekint. 

Forrás: Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top