Egészség

A legemberségesebb nővérekkel találkoztam hétfőn

Amikor kórházba kerülsz, kiszolgáltatott vagy. Nem segít a helyzeten, ha gyomorgörcsöd van a tudattól, hogy kérdezned kell valamit az ápolóktól.

Vagy tízszer mondtam ki hétfőn délelőtt azt a szót, hogy “köszönöm”. Reggel 6:45-től ültem egy kórházban majdnem délig. Tizenvalahány kémcső vértől szabadultam meg, szóval nem mondhatom, hogy a legjobb formámban voltam. Ilyenkor én mégis a kiégett, elfáradt, mogorva nővérektől tartok a legjobban. Nem az előítéletek dolgoznak bennem, hanem a negatív tapasztalat.

De hétfőn teljesen mást láttam. Hiába volt tömött sor a folyosón, hiába álltak már közvetlenül az ajtó előtt csoportosan a betegek, hiába ment el egyszer 40 percre az áram… a két, ügyeletben lévő nővér jókedvűen, hatékonyan, emberséggel végezte a munkáját. Az jutott eszembe két vizsgálat között, hogy tényleg ők ennek a szárnynak a lelkei.

És boldog voltam, hogy ők még maradtak, minden lehangoló, ellehetetlenítő körülmény ellenére itt vannak.

Nem grimaszoltak, amikor kétszer kérdeztem meg, hogy merre van a mosdó, vagy hová is kell mennem 1 óra múlva, és amikor már túl voltunk a harmadik vérvételen, sokadszorra kérdezték meg, hogy jól vagyok-e.

Elterelték a figyelmemet, miközben ők elképesztő módon egyszerre három dolgot csináltak. Tőlem a vért vették, de már egy másik beteget fektettek le az ágyra, miközben az informatikát hívták, mert szétment a nyomtató. És nem hibáztak, senkivel nem voltak mogorvák, pedig ők sem ettek, ittak már 5 órája, de még a mosdóba sem láttam őket kimenni. És kitől kaptam tanácsot a távozásom előtt? A nővérektől.

Köszönöm (ez már a tizenegyedik).

Olvass még cikket nővérekről, ápolokről:

illusztráció
A kép illusztráció

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top