Egészség

Felmérés készült a betegek elvárásairól

Egy friss felmérés elárulja a magyar betegek véleményét az egészségügyi ellátórendszerről. Annál inkább érdeklődünk a magánszolgáltatások iránt, minél komolyabb a betegség.

A beteg igénye az állami egészségügyi ellátással szemben elsősorban a kiszámíthatóság: az előre megbeszélt vizsgálati időpontok pontos betartása, másodsorban pedig lényegesen rövidebb várólistákat szeretnének. A betegek leginkább a hosszas várakozási idő miatt kezeltetik magukat magánellátás keretében.

Felmérés készült a betegek elvárásairól

Budapesten, illetve a főváros környékén végzett négyszáz fő megkérdezésével reprezentatív kutatást a Szinapszis Piackutató kft. A felmérés résztvevőinek hatvan százaléka vett igénybe az elmúlt két év során magán-egészségügyi szolgáltatást. A közösségi ellátással szemben leginkább a fiatal korosztály bizalmatlan: a 18–35 év közötti korban lévő kérdezettek 69 százaléka választana magán-egészségügyi szolgáltatót, az ennél idősebbeknek “csak” 48 százaléka.

Elsősorban a járóbeteg-szakellátás (49 százalék), illetve a magándiagnosztika (34 százalék) terén választunk privát ellátást. Az állami intézmények a hosszú várólisták miatt kerülnek versenyhátrányba: minél súlyosabbnak tűnik egy betegség, annál végesebb a beteg türelme. A kérdezettek 30 százaléka súlyosnak tűnő tünetekkel három hetet sem hajlandó várni, inkább magánorvoshoz fordul. Enyhébb tünetek esetén pedig két hónapot vagyunk hajlandóak várni az állami ellátásra. 

A kérdezettek számára fontos szempont, hogy a magánszolgáltatóknál válaszolnak a kérdéseikre és “nem vesznek el” a rendszerben. Az idősebbek ügyük gyors intézését, a fiatalok pedig korrekt tájékoztatást várnának esetükről, hogy válaszoljanak a kérdéseikre, s pontos, részletes magyarázatot fűzzenek a leleteikhez. Az is a magánszolgáltatók felé irányítja az embereket, hogy ott “türelmesebbek, kedvesebbek az ügyfelekkel”.

A tavaly nyáron bevezetett “tizennégy napos szabály” értelmében rosszindulatú daganat gyanúja esetén két héten belül el kell végezni a szükséges CT- és MRI-vizsgálatot. Bár az MRI-vizsgálatoknál mostanában tizenhárom nap az átlagos várakozási idő, előfordulhat akár három hónap is, a CT-k esetében pedig húsz nap az átlag, de az érintettek egyharmada két héten túl kap időpontot. Talán ez is okozza, hogy 2012 és 2014 között az egy főre jutó egészségügyi magánkiadások összege 31 ezerről 57 ezer forintra nőtt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top