Egészség

Teste 60 százaléka megégett a tűzzsonglőrnek

Súlyos baleset ért gyakorlás közben egy ismert magyar tűzzsonglőrt, akinek az életéért most egy győri kórházban küzdenek. Altatják, lélegeztetik.

A balesetről mindössze annyit tudni, hogy nem előadás, hanem gyakorlás közben történt, a Kisalföld értesülését pedig prof. Oláh Attila, a Petz Aladár Kórház (melyben mégsem mondott fel 15 sebész) igazgatója megerősítette. Oláh elmondta, hogy az égésplasztikai osztályon égési sérülésekkel kezelnek egy válságos állapotú beteget, akinek teste szinte mindenhol megégett, egyedül a hátát, illetve lábainak hátsó részét nem érte a tűz. Kétséges, hogy ezt a szörnyű sérülést túl lehet-e élni, egyelőre altatják, lélegeztetik a pácienst.

A tűzzsonglőr egyik, nemrégiben szintén balesetet szenvedett kollégája elmondta, hogy náluk gyakorláskor is ugyanolyan szabályok vannak, mint előadás esetén. “Ott kell hogy legyenek körülöttünk az oltáshoz szükséges eszközök: alapesetben a vizes rongy, több vödör víz, sőt habbal oltó is. Minden próba és fellépés előtt ellenőrizni kell az eszközöket, és gyakorolni kell a vészhelyzeteket, hogy ne legyen pánik, ha baj van. Könnyebb helyzetben van az, aki társakkal próbál és lép fel, mert neki ugrásra készen ott a segítség.” A jelenleg az életéért küzdő tűzzsonglőr viszont magánszámokban utazott, és a szakmában úgy tudják: éppen egy roppant veszélyes, új eszközt próbált ki.

Veszélyes szakma:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top