Egészség

Azt hitte, náthás – végtagjait és arcát is elveszítette a fiatal apuka (+18)

A 35 éves édesapa testéből alig maradt valami – ő mégis hálát ad, hogy életben van.

 Alex Lewis, egy fiatal apuka, azt hitte, egy közönséges náthát kapott el. Azonban kiderült, hogy A típusú sztreptokokkusz-fertőzést kapott el, amit vérmérgezés és toxikussokk-szindróma követett. 

Azt hitte, náthás - végül mind a négy végtagját és az arcát is elveszítette a fiatal apuka

 A férfi hetekig volt kómában, miután majdnem az összes szerve leállt. De ami ezután jött, az még sokkolóbb: a húsevő baktérium miatt elfeketedtek a végtagjai, sőt a szája és az orra is – az orvosoknak mindent amputálniuk kellett, hogy életben tartsák. Így maradt Alex végtagok és a fél arca nélkül.

Azt hitte, náthás - végül mind a négy végtagját és az arcát is elveszítette a fiatal apuka

Ezek után talán nem sokan akarnának küzdeni – főleg miután át kellett élnie, milyen, amikor saját fia undorodik tőle, hiszen nem ismeri meg. Alex azonban nem adta fel: bár rengeteg pénzbe került, műkarokat kapott, a szájához pedig mesterséges bőrt varrtak. Most arra gyűjt, hogy lábprotézist kapjon.

Azt hitte, náthás - végül mind a négy végtagját és az arcát is elveszítette a fiatal apuka

Az apuka azt mondja, kisfia mostanra megértette és elfogadja a szörnyű tragédiát, ami apjával történt. “Már megölel és megpuszil” – mondja Alex.

Azt hitte, náthás - végül mind a négy végtagját és az arcát is elveszítette a fiatal apuka

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top