Egészség

Megható nagypapa-unoka fotón olvadozik most a fél internet

A 11 hónapos babát és nagypapáját egy, a vérnél is szorosabb kötelék fűzi össze: mindketten túl vannak egy életveszélyes operáción.

Kolbie Gregware alig négy hónapos volt, mikor átesett egy nyitott szívműtéten. Édesanyja, Brandy az ABC News amerikai hírportálnak elmondta, az orvosok csak a radikális beavatkozás segítségével tudták megmenteni kisfia életét, aki ikertestvérével, Kashsel jóval a szülés kiírt időpontja előtt jött világra. 

Kolbie – noha lassan már egyéves lesz – még soha nem járt otthon. Rövidke életének minden percét kórházban töltötte oxigénre, gépekre kötve. “Talán épp ezért van az is, hogy nagyon bizalmatlan az emberekkel. Egy kezemen meg tudom számolni, hány emberre mosolyog” – meséli Brandy, majd hozzáteszi, kisfia rajtuk és testvérén kívül egyetlen emberrel került szorosabb kapcsolatba: Allan Halsteaddel, a nagypapájával.

Ezen a megható nagypapa-unoka fotón olvadozik most a fél internet

Brandy szerint a különleges köteléket édesapja és gyermeke között az hozta létre, hogy mindketten átestek már egy-egy súlyos, életveszélyes műtéten. Allan első szívműtétjére 12 évvel ezelőtt került sor, az állapota pedig azóta egyre csak romlott. “Sajnos ma már annyira rossz a helyzet, hogy apa szíve csak 10 százalékban működik, az orvosok pedig felkészítettek minket arra, hogy bármikor megállhat.”

Brandy épp ezért döntött úgy, hogy amíg lehet, megörökíti a különleges köteléket gyermeke és édesapja között, méghozzá egy különleges fotósorozattal. A képeket Sunshine Moody készítette, egy édesanya, aki Brandyt az újszülött intenzív osztályon ismerte meg. 

Olvass még többet a témában az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top