Egészség

Sokkal több véradóra lenne szükség

Évente félmillió egység vérre lenne szükség Magyarországon, ám tavaly mindössze 405 ezer egység gyűlt össze.

A nemzeti vérkészletben folyamatosan fenntartanak egy minimumszintet, ez három napra elegendő tartalékot jelent – közölte Jákó Kinga, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója az M1-en, a véradók világnapján.  

Ritkaságszámba megy, hogy valaki nem csoportazonos vért kap. Ilyen csak nagyon sürgős esetben, balesetkor fordulhat elő, mert alapvetően rendelkezésre áll annyi vér, hogy csoportazonosan tudjanak belőle adni – mondta a főigazgató, aki azonban hangsúlyozta, hogy sokkal több véradóra lenne szükség.

A biztonságos ellátáshoz évente félmillió egység vér kellene, ennyit azonban nagyon régen ajánlottak fel: 2015-ben például mindössze 405 ezer egységet tudtak levenni, amit 250 ezer ember adott össze. Van egy törzsvéradó-csoport, amelynek tagjai évente kétszer-háromszor is elmennek vért adni. Ők jelentik a biztos alapot a rendszer működtetéséhez.

Nyáron még a szokásosnál is kevesebb a véradó, ami a tervezett műtéteknél okozhat gondot: előfordul, hogy ezeket el kell halasztani.

Úgy fogalmazott, hogy a vérátömlesztés nem csupán egy egészségügyi szolgáltatás, hiszen a véradók nélkül nem működhetne. Minden egység vér mögött egy önkéntes áll, az OVSZ az ő tevékenységüket szeretné megköszönni a véradók világnapján. Ehhez különböző jelvényeket gyártottak, amelyek feliratai arra hívják fel az emberek figyelmét, hogy tiszteljék a viselőiket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top