Egészség

A kórház helyett a mennyországot választotta az ötéves, nagybeteg kislány

A súlyos neuromuszkuláris rendellenességgel élő Juliannának orvos édesanyja engedte meg, hogy maga döntsön a sorsáról.

Az ötéves Julianna története először tavaly ősszel járta be a világot – és keltett nem kis felháborodást –, miután híre ment, hogy orvos édesanyja, dr. Michelle Moon beleegyezett abba, hogy a gyógyíthatatlan betegséggel született lánya saját maga döntsön a sorsáról. Vagyis egész pontosan arról, hogy a következő – az életét veszélyeztető – roham alatt szeretne-e kórházba menni, vagy sem. 

Julianna akkor édesanyja elmondása szerint a mennyországot választotta, a szülők pedig úgy döntöttek, tiszteletben tartják a kérését. A CNN-nek akkor azt nyilatkozták, a döntést megelőzően sokszor és hosszasan beszélgettek lányukkal a betegségéről, a halálról és a mennyországról, és biztosak abban, hogy Julianna tisztában volt azzal, mit jelent, ha a mennyországot választja a kórház helyett. Talán meglepő, de a kérését végül nemcsak szülei, de még a kezelőorvosai is tiszteletben tartották.

A kórház helyett a mennyországot választotta az ötéves, nagybeteg kislány

A rendkívüli kislány mindössze kétéves volt, mikor az orvosok egy ritka betegséggel, a gyógyíthatatlan Charcot–Marie–Tooth-szindrómával diagnosztizálták. Onnantól kezdve Julianna állapota egyre csak romlott: négyéves korára már nem tudta használni a karjait, nyelési gyengeséggel küzdött, és a légzés is nehezére esett. Mivel Julianna újra és újra kórházba került a betegség szövődményei miatt, az orvosok felkészítették a szülőket, hogy hamarosan nehéz döntéseket kell meghozniuk.

Ám még mielőtt erre sor került volna, a szülők gyermekük kezébe adták a döntés jogát. “Megkérdeztük tőle, hogy ha legközelebb olyan beteg lesz, hogy csak a kórházban tudnak segíteni rajta, mit szeretne jobban: otthon maradni, vagy kórházba menni” – idézte föl a beszélgetést az anya, majd elárulta, Julianna az otthont választotta. “Rákérdeztem, hogy tudja-e, hogy ha itthon marad, az azt jelenti, hogy a mennyországba kerül majd. Bólintott, majd azt mondta, ez az, amit szeretne.”

A kórház helyett a mennyországot választotta az ötéves, nagybeteg kislány

A szülők tavaly rengeteg támadást kaptak, amiért beleegyeztek a kislányuk kérésébe: a többség azért esett neki a szülőknek különféle platformokon, mert nem értették meg, hogy képes egy alig ötéves kislány felelős döntést hozni egy ilyen fontos kérdésben. Szerintük Julianna szülei egyszerűen hibáztak, mikor ebbe belementek.

A kislány, aki élete utolsó hónapjait egy hospice-intézményben töltötte családjával, tegnap meghalt. Édesanyja személyes blogján tette közzé a szomorú hírt: “A világ legszerencsésebb nőjének érzem magam, hogy egy ilyen nagyszerű kislány anyukája lehettem hat évig. Persze, sokkal több közös időt szerettem volna, és szomorú vagyok, hogy nem volt rá lehetőségünk. Ezzel együtt vigasztal a tudat, hogy a lányom most már szabad” – írta.  

Olvass még többet a szülői felelősségről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top