Egészség

Csúnyán eltorzult az arca a fogfehérítéstől

Abbie Kilbride a Facebookon osztotta meg rémisztő történetét a rosszul elsült fogfehérítésről.

Manapság számtalan fogfehérítési eszköz és eljárás közül választhatunk, és vannak, akik rendszeresen élnek is ezekkel, de úgy tűnik, nem mindegyik módszer veszélytelen.

Abbie Kilbride fogszabályzója eltávolítása után szeretett volna fehérebb fogakat, ezért ellátogatott egy közeli szalonba, ahol egy asszony végezte a fehérítést. Abbie már közvetlenül a kezelés után furcsán érezte magát, az egész szája érzéketlenné vált és elzsibbadt, de ott még nem számított arra, ami ezután következett.

Mindenkit figyelmeztet a lány, akinek csúnyán eltorzult arca a fogfehérítéstől

A szája teljesen feldagadt, alig tudott beszélni. Kétségbeesésére az asszony annyit válaszolt: nyugodjon meg, ez normális, tegyen fel egy kis rúzst, és várja meg, amíg elmúlik!

Abbie jegelte a száját, és azt hitte, másnapra el is múlik a dolog, de reggelre csak rosszabb lett a helyzet. A lány ekkor orvosokhoz ment, de volt, ahol kinevették, máshol meg antihisztamint ajánlottak neki – amit Abbie korábban már magától is elkezdett szedni, hatástalanul.

Mindenkit figyelmeztet a lány, akinek csúnyán eltorzult arca a fogfehérítéstől

Végül napokkal később ért véget a lány kálváriája, ám ő a Facebookon megosztotta történetét, hogy mások is okulhassanak az esetből.

Forrás: Pretty52

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top