Egészség

Kórházban Meat Loaf – koncert közben esett össze

A színpadon esett össze Meat Loaf. Állapotáról egyelőre nincsenek információk.

Az amerikai rockénekes a kanadai Edmontonban adott koncertjén lett rosszul csütörtök este. A 68 éves zenészt kórházba vitték. Meat Loaf az utóbbi napokban betegségre hivatkozva lemondta a kanadai turné két másik fellépését. A koncertről készült felvételen látszik, hogy amikor az énekes az I Would Do Anything For Love című dalát énekli, elejti mikrofonját, és a földre zuhan. Zenésztársai odasietnek hozzá, a zene azonnal elhalkul.

Személyiségi jogokra hivatkozva megtagadta az azonosítását és a felvilágosítást az énekes egészségi állapotáról az albertai egészségügyi központ szóvivője. Meat Loaf, valódi nevén Marvin Lee Aday 2013-ban úgy nyilatkozott, hogy Last At Bat elnevezésű turnéja lesz az utolsó az egészségügyi problémái miatt. 2011-ben már összeesett egyszer a színpadon, akkor az eszméletvesztést agyrázkódásával és asztmájával magyarázta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top