Egészség

“Soha nem bocsátom meg magamnak, hogy nem vigyáztam rá eléggé”

A brit anyuka azt mondja, azért nem kente kislánya bőrét naptejjel, mert nem gondolta, hogy a brit napsugárzás veszélyes lehet.

Azóta, hogy tavaly év végén elveszítette 18 éves lányát a bőrrák miatt, a leedsi édesanya, Jennifer Nicholson először beszélt a nyilvánosság előtt tragédiájáról. Tette mindezt azért, hogy figyelmeztessen: hogy felhívhassa más szülők figyelmét arra, a napsugárzás a világ minden pontján legalább ugyanannyira veszélyes. 

Jennifer a Mirror című brit lapnak elmondta, nem szeretné, ha más szülőknek is meg kellene tapasztalniuk azt, amin neki keresztül kellett mennie. “Sose bocsátom meg magamnak azt, hogy nem vigyáztam a lányomra eléggé” – mondta könnyek között, majd hozzátette, lánya, Frija mindössze 17 éves volt, mikor az orvosok tavaly nyáron előrehaladott melanomát diagnosztizáltak nála.

“Négy évvel a diagnózis előtt már voltunk orvosnál Frija egyik anyajegye miatt. Szerencsére a szövettan akkor az mutatta, nincs okunk az aggodalomra.” Évek teltek el és Frija ismét orvoshoz került, ezúttal az állandó fejfájásai miatt. “Kiderült, hogy a fájdalmat bőrrák okozza, ami átterjedt az agyára is.”

Friját hiába operálták meg azonnal, hiába kapta az erős kemoterápiát, néhány hónappal a diagnózist követően meghalt. Édesanyja azt mondja, ha újra kezdhetné, jobban figyelne gyermeke érzékeny és világos bőrére. “Mikor utaztunk valahova a világban, mindig volt nálam naptej, de az otthoni napozáshoz sose használtuk. Nem hittem, hogy a brit napsugárzás is rákkeltő. Ma már tudom, hogy hibáztam.”

Olvass még többet a napozásról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top