Egészség

68 napig böjtölt a tinilány, belehalt

Vallási okokból tartott több mint két hónapos böjtöt a 13 éves lány, a családja pedig nem csupán végignézte, de még büszke is volt rá. Aztán bekövetkezett a tragédia.

A 13 éves, indiai Aradhana Samdhariya 68 napon keresztül böjtölt vallási okokból, ez idő alatt naponta csupán egy-egy flakon forralt vizet fogyasztott el. A tinilány 25 napig így járt iskolába is, ám azután annyira legyengült, hogy már nem tudott elmenni otthonról.

A családja nem csupán hogy nem akadályozta meg, de még támogatta is a böjtöt. A lányt minden nap hercegnőnek öltöztették, miközben ő vallásos szövegeket mormolt. Aradhana a böjt befejezése után folyékony ételeket vett magához, ám két nappal később, október 4-én rosszul lett, és meghalt szívrohamban. Az orvosok szerint az vezetett ide, hogy a böjt legyengítette a szervezetét. 

68 napig böjtölt a tinilány, belehalt
Aradhana Samdhariya
Fotó: Twitter

Miután az esetre fény derült, egy gyermekjogi szervezet a rendőrséghez fordult és vizsgálat indult az ügyben. A lány szüleit és nagyszüleit is kihallgatták.

Az már kiderült, hogy bár nem kényszerítették az éhezésre, ám az apjuk kicsi koruk óta biztatta Aradhanát és a másik lányát is arra, hogy vegyenek részt különféle vallási tevékenységekben, beleértve a böjtöt is, ez ugyanis presztízst jelentett a család számára a helyi közösségben. A lány 2014-ben 8, tavaly pedig 32 napig böjtölt. A húga szintén minden évben böjtöl.

Bár Aradhana a város egyik legjobb iskolájának volt a diákja, az apja sokszor nem engedte, hogy bejárjon, mert fontosabbnak tartotta az otthoni, vallási oktatást.

A lány nagyapja tagadja, hogy a család eltitkolta volna Aradhana böjtjét.

Indian Express

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top