Egészség

Védőoltás méhnyakrák ellen – ez is kell a szűrés mellett!

Mivel a méhnyakrák a nők körében a második leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség, ezért nagyon fontos, hogy mindent megtegyél azért, hogy csökkentsd a kialakulásának kockázatát. A rendszeres szűrővizsgálatok mellett a HPV oltást is fontos része a megelőzésnek!

A közhiedelemmel ellentétben a méhnyakrák nem csak a menupauzán túlesett 60 év feletti nők körében fordul elő gyakran – bár a megbetegedések száma valóban náluk a legmagasabb – hanem a 30-45 év közötti korosztálynál is. Világszerte évente félmillió nő halálát okozza ez a ráktípus, ami egyébként jó esélyekkel gyógyítható lenne, ha időben és rendszeresen eljárnának a nők a szűrővizsgálatokra. Sőt, már az előfordulásának esélye is nagyságrenddel csökkenthető a HPV vírus elleni védőoltással. A HPV ugyanis az a méhnyakrák és az egyéb genitális rákok több mint 90%-a összefüggésbe hozható, és annak ellenére, hogy a felnőtt lakosság nyolcvan százaléka az élete során legalább egyszer találkozik vele, a HPV vírusról és annak szerepéről a méhnyakrák kialakulásában az emberek alig egyötöde tud valamit.

AIPM-VAKCINÁCIÓ - felső témaszponzi - 7. cikk

 

Tévhitek miatt is terjed

Az aggasztó ismerethiányok mellett ráadásul súlyos tévhitek is keringenek a HPV elleni oltásról, amik tovább rontják a méhnyakrák elleni küzdelem esélyeit. Az egyik leggyakoribb ezek közül az, hogy felnőtt korban már nem érdemes beadni a védőoltást, mert hatástalan. Ez azonban egyáltalán nem igaz: bár valóban jó, ha fiatalon, még a szexuális élet megkezdése előtt megkapjuk ezt az oltást, ettől még felnőtt nőként és férfiként is szükség van rá, mert a fertőzésen történő átesés után sem alakul ki tartós védettség, így a vírusokat újra és újra el lehet kapni, az újrafertőződés pedig nagyon gyakori.

Szintén sok nő betegszik és hal meg azért, mert úgy tudja, hogy a HPV örökletes probléma, vagy pedig ha el is kapják, akkor is egy éven belül magától meggyógyul, ezért nincs értelme a védőoltásnak. A HPV valójában egyáltalán nem örökletes betegség, hanem – például szexuális úton- beszerezhető kór, ami sokszor tényleg spontán elmúlik, de ha a fertőzés több mint egy évig elhúzódik, akkor fennáll a daganatos megbetegedések kialakulásának lehetősége. A vírus több évig is jelen lehet a szervezetben tünetmentesen, tehát a fertőzés és a daganat kialakulása között hosszú idő is eltelhet.

Kinek van szüksége HPV oltásra?

Bár ez az oltás hatékony védelmet nyújt a méhnyakrák kialakulásával szemben, nem véd az összes rákkeltő HPV típus ellen. Ritkán, de előfordul, hogy nők egy kevésbé gyakori rákot okozó típussal fertőződnek meg, ezért a szűrővizsgálatokra az oltás mellett szükség van! A rendszeres szűrések mellett minden olyan nőnek érdemes HPV elleni oltást kérni, aki aktív szexuális életet él, hiszen ez a vírus rendkívül könnyen megkapható és tovább is adható nemi érintkezés útján. Jó, ha tudjuk, hogy a férfiak is könnyen megfertőződhetnek, és náluk is hasonló daganatos megbetegedéseket okozhat ez a vírus!

 

Még több olvasnivaló a védőoltásokról az NLCafén: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top